Hannah Mongie a Utah állambeli Provoból 18 éves volt, amikor teherbe esett. Nem volt abban a helyzetben, hogy fel tudja nevelni a gyereket, ezért úgy döntött, örökbe adja a fiát abban a reményben, hogy így megadhatja neki azt az életet, amit megérdemel.

2016. március 21-én, két nappal fia, Taggart születése után, és közvetlenül az örökbefogadás hivatalossá tétele előtt, Mongie egy szívhez szóló videót készített a kórházban – írta a Daily Mail.

„Az ember hallja ezeket a történeteket arról, hogy a biológiai anyák leveleket írnak a gyerekeiknek, de azt akartam, hogy Tagg átélje azt a pillanatot,amikor ez megtörtént” – mondta Mongie.

„Azt akartam, hogy tudja, megszakadt a szívem, és, hogy tudja, mennyire szerette őt az apja, és az örökbefogadó anyja, Emily, mielőtt még találkozott volna vele” – mondta.

Kapcsolódó cikk

A videóban Mongie, aki mostanra már a 20-as éveiben jár, elmagyarázta Taggnek, hogy az iránta érzett szeretete késztette őt arra, hogy az örökbeadás mellett döntsön. Elmagyarázta azt is, milyen szívfájdalmat élt át, amikor a barátja, Tagg édesapja, váratlanul meghalt a terhesség alatt.
Hannah Mongie 18 Évesen Örökbe Adta Fiát 1
/ Fotó: Twice.hu Hivatalos Oldala
A nő feltöltötte a videót a YouTube-ra is, attól való félelmében, hogy a telefonjáról esetleg törlődhet, de arra soha nem gondolt, hogy az ilyen népszerű lesz.
„Ez neked szól, Tagg. Ezt a videót azért készítettem, hogy tudd, mennyire szeretlek. El akartam mondani neked, miért döntöttem úgy, hogy a családodnál helyezlek el téged…Istenem, olyan aranyos vagy, megnehezíted a dolgomat!” – mondja Mongie a videóban, majd így folytatja: „Nehéz volt akár csak gondolnom is rá, hogy egy másik családnak adjalak, amikor te vagy az utolsó darab, ami megmaradt nekem Kadenből.”
Mongie elárulta, hogy hetekkel a barátja halála után egy reggel „megmagyarázhatatlan lelki békével” ébredt, ami azt sugallta, hogy jó döntés hozott az örökbeadással kapcsolatban.
Hannah Mongie 18 Évesen Örökbe Adta Fiát 2
/ Fotó: Twice.hu Hivatalos Oldala

Miután több ezer örökbefogadási kérelmet átnézett az interneten, Mongie választása végül egy utahi párra, Brad és Emily Marsh-ra esett.

„Egyszerűen csak volt bennük valami. Elolvastam a levelüket és azt, amit a szülőanyákról gondoltak, és egyszerűen csak sírva fakadtam, és valami azt súgta nekem, hogy ők a megfelelő választás” – emlékezett vissza Mongie.

Kapcsolódó cikk

A Marsh házaspár befogadta a kisfiút a családba. Akkor már volt egy örökbefogadott fiuk, Carter, 2018-ban pedig örökbe fogadtak még egy fiút, Lucast. A házaspár szoros kapcsolatban áll mindhárom fiú biológiai anyjával.
Hannah Mongie 18 Évesen Örökbe Adta Fiát 3
/ Fotó: Twice.hu Hivatalos Oldala

„A szülőanyákat egyfajta piedesztálra emeljük a családunkban” – magyarázta Emily Marsh. „Minden gyerekről van egy képünk az éjjeli szekrényükön a szülőanyjukkal, mindig dicsérjük és tiszteljük őket az otthonunkban” – mondta.

Mongie így részese maradhat Tagg életének, és láthatja, hogy nő fel a Marsh család otthonában. „A legnagyobb áldás az életemben, hogy hajlandók voltak befogadni a családjukba” – mondta Mongie. „Amikor nagyon megvisel az örökbeadás, vagy hiányzik Tagg, meglátogatom őket, látom, hogy működik a családjuk, látom, hogy Emily minden este imádkozik a gyerekekkel, és látom azokat az apróságokat, amiket megtesz értük” – mondta.

Hannah Mongie 18 Évesen Örökbe Adta Fiát 4
/ Fotó: Twice.hu Hivatalos Oldala
„Amikor elmegyek tőlük, olyan örömet és szeretetet érzek, amit sehol máshol, és ez megerősít a döntésemben. Soha nem bántam meg, hogy így döntöttem” – tette hozzá Mongie.
„Nem azt akarom elérni, hogy az emberek szánakozzanak rajtam, azzal, hogy megmutatom a világnak, milyen nehéz volt nekem. Remélem, az emberek megértik, hogy minden szülőanya átérzi ezt valamilyen szempontból, és remélem, hogy elkezdik másképp látni a szülőanyákat, meglátják, mit tesznek valójában a gyermekeikért” – magyarázta.

Mongie ezután azt is elárulta, hogy Emily Marsh társaságában rendszeresen ellátogat helyi középiskolákba, hogy beszéljen a diákokkal az örökbefogadásról. „A fiaink tudják, hogy szeretetből kerültek hozzánk, és szeretjük a biológiai családjukat” – mondta Emily Marsh. „Remélem, hogy az emberek több reményt merítenek ebből, és meglátják az örökbefogadás pozitív oldalát” – mondta.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet