Hallgatom Harmadik típusú találkozás a hiperkarmával

Harmadik típusú találkozás a hiperkarmával

Promóció
Promóció
- Advertisement -

Az elmúlt húsz év talán egyik leghullámzóbb teljesítményét nyújtó zenekara, a hiperkarma lemezbemutató turnéjának első állomásaként a budapesti Akvárium Klubban horgonyzott le. Habár aznap este a főváros origója alatt fekvő szórakozóhely szinte minden erőforrását egy D’n’B megaparty megrendezésére fordította, a koncertterem mégis készen állt, hogy a 8 órától odasereglő nagyszámú közönséget egy felejthetetlen estével ajándékozza meg.

A jegyek már február elején elkeltek, így Bérczesi Robi és bandája telt házas eseményre számíthatott. Mint minden nagyobb koncertet megelőzően, most is kegyelmet kaphatott a nagyoktól egy szárnyait bontogató, ifjú zenekar, akik az est fényének egészében nem elhanyagolható produkcióval álltak elő. A kissé esetlen, de óriási energiát arcunkba taposó páros egy vidám, jól behangolt és vad koncertet adott a várakozó közönségnek. Sajnos az ütőket fantasztikusan pörgető dobos és a harsány gitáros-énekes által alkotott ún. stoner pop-rockban utazó formáció nevét az utolsó szám után sem tudhatta meg a nagyérdemű, hiszen a frontember a hiperkarma iránt érzett mélységes hála és a buzdítás során elfelejtette közölni:

Ezek voltunk, keressetek minket itt-ott.

Az elektronikus molinójuk alján lévő nevet pedig eltakarta, a későbbi fellépő új dobosának, Hámori Benedeknek felszerelése.   Ezt, illetve egy kisebb technikai malőrt leszámítva (a szólógitár nem volt hallható a hangszóróban egy jó ideig) egy rendkívül tehetséges zenészduót hallhattunk, akikben egyébként a 2014-ben alakult Baron Mantis-t csodálhattuk meg.

De térjünk vissza a várva-várt lemezbemutatóra. Most is – mint a legtöbbször – kissé megkésve, de elkezdődhetett a zenés szóörvénylés. Rögtön egy meglepetéssel indult a szórakozás, melynek során a frontember – ki tudja, miért – egy olyan énekhangolással üdvözölte a felajzott tömeget, amelynek sejtelmes dallamvonala már a produkció elején elgondolkodtató mélységekbe kalauzolt.

Az érdekes kezdéstől kikerekedett szempároknak azonban nem kellett sokáig várni a visszarendeződésre, hiszen másodpercek múlva felcsendülő korai slágerek – mint a Felejtő, vagy Kérdőjel – rögtön energetizálták a földbe vájt arénát és lázba hozták az elmélázó közönséget. A három-négy számból álló csapatás után azonban a szerző-művész hirtelen filozófiai-lelki mélységekbe merült, melyet váratlan – vagy tudatos – kinyilatkoztatások követtek. Nem szó szerint idézve a következőket hallhattuk:

Mitől lesz az ember igazán boldog?

– tette fel a kérdést Robi.  És rögtön felelt is:

Ha mindent elér, amit akart! . . . . Én rátok nézve úgy érzem, mindent elértem, amit csak akartam. De csak akkor leszek igazán boldog, ha nem saját kezemmel vetek véget életemnek…

Robi Vincent Vegaként

Páff. Mint egy pisztolylövés, úgy hasított keresztül a hiper-rajongók tudatán, hogy ez a koncert most más lesz, mint a többi. Az események fonala itt átrendeződött, hiszen a még kevésbé józan fejeken is végigszántó lövet egyértelműen jelezte, hogy a mi Robink előadása ma abszolút multidimenzionális lesz. És így is lett.

Az idő múlásával egyidejűleg a számok sorrendiségének egyetlen leírható struktúrája formálódott ki: a strukturálatlanság. Jöttek a számok az új albumról, a Délibábról, majd Robi elmondása szerint egy ’98-ban megjelent track következett (2000-ben alakultak), utána pedig vissza a már megkezdett Konyharegényhez. Rögtönzésszerűen érkeztek az impulzusok, és a laikus, aki nem ismeri a hiperkarma összes dalát kívülről, csak kapkodta a fejét, hogy ez milyen szám, vagy mikor íródott, hallottam ezt már? Vagy ez az új albumról van? De a jelenlévő hallgatóság leginkább csak jobbra-balra dülöngélt a koncert közepe felé egyre lanyhuló és leereszkedő dallamokkal és ritmusokkal együtt.

A lágy andalgás viszont lehetőséget kínált arra, hogy a kivetítőről érkező vizuális fellángolásokat jobban szemügyre vegye a néző. Ezeknek témái olykor pszichedelikus motívumokban, gyalogló csontvázakban, vagy egy szám erejéig az éti csigák párzásában végződtek. Mindezek ellenére a számok közötti szünetekben sem hagyta Robi a nézőket csüggedni az értetlenségtől, amelyet önzetlen megnyilatkozásaival egyre csak fokozott. Ennek feloldását remélve egyik pillanatról a másikra haját kieresztve, Vincent Vega alakjába bújva kezdett bele páratlan monológjaiba bibliai próféciákról, és osztotta meg a közönséggel egyes filozófiai és tudományelméleti dilemmáit (hogy egyet említsek: léteznek-e dinoszaurusz csontok, vagy csak a tudósok találták ki, hogy minél előrébb jussanak szakmájukban?)

Vucurevic Elvira könnyed mozdulatai

A szerző egzisztenciális és világnézeti elmélkedéseinek dacára a koncert még így is élvezhető volt, és épp ezért meglehetősen szórakoztató maradt. Habár hozzá kell tenni, hogy a folytonos anekdotázás, és leginkább az érthetetlen üzenetek dekódolása egy idő után kifejezetten fárasztóvá és zavaróvá vált, arról nem is beszélve, hogy folyton megtörték az est lendületét. A lemez új dalai viszont – mint ahogyan arra az andalgással utaltam – a Konyharegényhez képest is lágyultak, lassultak, finomodtak, érzelmekkel telítődtek és még több zeneiség szűrődik át rajtuk. A vokálok és a Vucurevic Elvira által könnyed mozdulatokkal húzott elektromos hegedű kellemesen harmonizáltak a dobokkal és a Bérczesi Robi hangjával előadott elmés szonátákkal. (De a dzsembori felütésű Délibáb albumról majd a megjelenés után bővebben.) 

A végéhez közeledve azonban ismét felgyorsultak az ütemek, és a mikrofonállvány mögött álló, egyre imbolygó énekes ismertebb alkotásai kerülhettek elő. Az ekkorra időzített pörgés végül is a felszínre emelte a hangulati és érzelmi hullámokban oly sokszor alábukó produkciót. Záró momentumként a „hullámok” partjait két oldalról mardosó misztikum átellenes oldalán ismét az ismerős-ismeretlen dallamvonal hangzott el, amelynek apropóján végre leeshetett a tantusz a kíváncsiskodóknak: Steven Spielberg Harmadik típusú találkozások című 1977-es sci-fijéből hallhattunk részletet.

Ezúttal a filmekből gyűjtött inspirációk kusza reprodukálása és a frontember kinyilatkoztatásainak már-már zavaró őszintesége, illetve az ennek ellenére mégis kiváló hangzás összességében az eddigiekhez nem hasonlítható, kategorizálhatatlan, harmadik típusú találkozássá tették februári hiperkarma koncertünket.

A következő számmal zárom soraim, hallgassátok:

hiperkarma-koncert, Délibáb lemezbemutató, Akvárium Klub, Budapest, 2017. február 18.

Fotók: Bíró Edina

Promóció
Promóció
Promóció

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.
Promóció

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

ez is érdekeltéged
<3