Harvey Weinstein 23 éves börtönbüntetését töltő volt filmproducer ellen újabb keresetet adtak be csütörtökön a Mannhattani Legfelső Bíróságra, amelyben egy 17 éves lány 1994-ben történt megerőszakolásával is vádolják.

Négy nemi erőszak miatt állhat bíróság elé Weinstein

A Jane Doe néven beadott keresetben négy, ma már 70, 43, 38 és 35 éves nő követel kártérítést szexuális erőszak és zaklatás címén a bukott filmmogultól, valamint testvérétől, Bob Weinsteintől, mondván utóbbi elősegítette, hogy annak idején Miramaxnál elhallgassák az ilyen eseteket, lehetővé téve a zaklatások folytatását, írja a Variety. Az 1994-ben történt esetet eddig nem jelentették.

Harvey Weinstein 17 Eves Lany Nemi Eroszak Szexualis Zajlatas Scaled
Harvey Weinstein / Fotó: Getty Images

Weinstein hotelszobájába hívta a 17 éves lányt üzleti tárgyalás címén, megtámadta és megerőszakolta őt. Majd megfenyegette, hogy ha nyilvánosságra hozza a történteket, soha nem kap több filmszerepet, sőt ügyvédjei gondoskodnak arról, hogy megtalálják őt és családját, és fizikailag bántalmazzák.

A Cannes-i és a Velencei Filmfesztiválon történt a többi

A másik szexuális zaklatás 1984-ben történt Cannes-i Filmfesztiválon egy szállodában, a harmadik nő ellen 2008-ban, a negyedik ellen 2013-ban a Velencei Filmfesztiválon követett el szexuális támadást a producer. Weinsteint, 20B0584-es számú rabként, jelenleg a Buffalo melletti Wende Büntetésvégrehajtási Intézetben a legszigorúbb biztonsági intézkedésekkel őrzik. Perében február 24-én mondta ki az esküdtszék, hogy bűnös, a Szerelmes Shakespeare című film Oscar-díjas producere egy 2013-ban és egy 2006-ban elkövetett bűncselekmény, szexuális erőszak és szexuális kényszerítés miatt kapott 23 év börtönt, pedig úgy tűnt, 29 évet ítélnek meg neki.

Egyik áldozata egy színésznőjelölt, a másik egy produkciós asszisztens volt. Weinstein ügyvédjei jelezték, hogy megfellebbezik az ítéletet.

Egy másik tárgyalás szintén szexuális bűncselekmény miatt Los Angelesben vár az elítéltre, és ha elítélik, akkor a jelenlegi 23 év mellé további 36-tal meghosszabbíthatják.

Kate Beckinsale szerint nem érdekelte Weinsteint a 9/11-es terrortámadás

Harvey Weinsteintől 2017-től kezdve egészen máig hangos a média az általa elkövetett szexuális zaklatások folytán. A #MeToo mozgalom valósággal széncincálta a férfit a történésekért. Pár napja azonban 23 évre ítélték el, ezzel pedig végleg eldőlni látszik a filmmogul sorsa. Azonban tévedünk, ha azt gondoljuk, ezzel lecsendesednek a dolgok Weinstein körül.

A koronavírus-járvány terjedését korlátozó intézkedések, a bíróságok bezárása és az utazások felfüggesztése miatt azonban ez a per egyelőre csúszik. Weinstein maga is megfertőződött a börtönben töltött ideje alatt. Egyébként nemrégiben számoltunk be róla, hogy ugyan több ügyvédi iroda is képviseli, azonban 166 ezer dollárral (több mint 51 millió forint) tartozik.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.