Nézem Film Harvey Weinstein vádlói a bíróság előtt tartottak beszédet

Harvey Weinstein vádlói a bíróság előtt tartottak beszédet

Promóció

Rose McGowan és Rosanna Arquette is ott volt azok között, akik összegyűltek a New York-i bíróság előtt, ahol Weinstein szexuális erőszak vádjával kell szembenéznie.

Promóció

A bukott producer a sajtó és a tüntetők előtt vonult be a New York-i bíróságra, ahol a régóta várt tárgyalása kezdődött el január 6-án, írja a Dazeddigital.

Rose McGowan beszédet mond/ Fotó: Johannes EISELE

Ugyanezen a napon a vádlói is összegyűltek, hogy támogatásukat és a szolidaritásukat fejezzék ki egymásnak. Köztük volt Rose McGowan és Rosanna Arquette is, akik beszédet is tartottak a bíróság előtt összegyűlt riportereknek.

A 23 szexuális zaklatással vádolt Harvey Weinstein szerint elismerés illeti, amit a nőkért tett

Harvey Weinstein egy lapinterjúban úgy vélte, elismerés illeti őt azért, amit a nőkért tett. – idézte a hírportál a közleményt. A csendtörőként ismert nők között van mások mellett Rosanna Arquette, Ashley Judd, Katherine Kendall, Rose McGowan és Melissa Thompson. A hollywoodi producer a New York Postnak hét végén adott interjújában beszélt arról, hogy “elfeledett embernek” érzi magát.

McGowan elmondta, hogy ez a tárgyalás nagyon sokat jelent, megköszönte azoknak a bátor nőknek akik tanúskodnak és megtörték a hallgatást.

Szabadok vagyunk, szépek vagyunk, és erősek vagyunk, és ezt sohasem veheted el tőlünk. A túlélők sohasem adják fel

– hangoztatta McGowan. Arquette azt is hozzátette, hogy az új évvel, és az új évtizeddel lejárt az ideje a munkahelyi szexuális zaklatásoknak és annak, hogy az áldozatokat hibáztassák emiatt és annak, hogy üres bocsánatkérésekkel ne lehessen megúszni a következményeket.

AP Entertainment on Twitter

Harvey Weinstein arrives at a New York City courthouse, ahead of his sex assault trial, with Rose McGowan and Rosanna Arquette on hand to support his accusers. Weinstein has denied allegations of sexual assault and harassment. https://t.co/ZRVMtEg2PQ

A filmes mogul öt rendbeli szexuális zaklatás és nemi erőszak vádjával került bíróság elé, miután több mint 80 nő vádolta meg Weinsteint a New York Times 2017-es leleplező cikkében. A mostani perben két ügyet tárgyalnak. Az állítások szerint 2013-ban a producer nemi erőszakot követett el egy New York-i hotelszobában. Egy 2006-os ügyben pedig szexuális cselekményre kényszerített egy nőt. Weinstein minden vádpontot tagad.

A producer 28 év börtönbüntetést kaphat, amennyiben a vádak bizonyítást nyernek.

A 67 éves producer eddig kevés megbánást tanúsított a tetteivel kapcsolatban, azzal védekezett, hogy sokat tett a női rendezőkért. Úttörő volt abban, hogy női rendezőknek adott lehetőséget, mondta.

Vajon visszatérhet még Harvey Weinstein? / Fotó: Mark Lennihan/

Egy a múlt héten nyilvánosságra került email alapján a producer bízik abban, hogy újjáépítheti karrierjét a filmiparban és jótékony célokat is szeretne megvalósítani a jövőben.

Promóció
Promóció
Promóció

legnépszerűbbek

A legszürreálisabb ötletek, hogyan védheted meg magad a koronavírus ellen

A kínai emberek saját kezükbe vették a sorsukat, maguknak gyártanak védőmaszkokat!

A pillanat, amikor az álmodozó turistát elgázolja a valóság

Nem véletlen, hogy egyes helyeken már turistaadót szednek.

Színésznők, akik nem szégyellik terhes alakjukat és döngő lépteiket

Bátran pózolnak fürdőruhában, domború hassal is és döngő léptekkel, ezek a büszke anyukák.
Promóció

a szerk. ajánlása

Tudtad? Kultúránként egészen mást jelent, amit a kezünkkel csinálunk

Ami egyik helyen a kedvesség jele, az máshol durvaságnak számít.

A nosztalgiavonat átrobogott a vásznakon – Ezek voltak 2019 legjobb külföldi filmjei a ContextUs szerint

Volt egyszer egy 2019-es év, amelyben korunk legnagyobb mesterei és feltörekvő tehetségei egyaránt megmutatták, hogyan is kell filmet készíteni.

Ezek minden idők legdrágábban elkelt festményei

Cikkünkben górcső alá vesszük a valaha legdrágábban elkelt tíz festményt, és arról is esik pár szó, miért kerülnek bizonyos festmények többe, mint mások.
Promóció

ez is érdekeltéged
<3