Harvey Weinsteint újabb nemi erőszakkal vádolják

Jelenleg börtönbüntetését tölti Harvey Weinstein, azonban újabb nemi erőszak miatt is vádat fognak emelni.

s

A Miramax egykori feje jelenleg 23 éves börtönbüntetését tölti egy New York állambeli börtönben, de hamarosan ismét bíróság elé áll majd, ezúttal Los Angelesben. Eredetileg két rendbeli nemi erőszak és két rendbeli erőszakos szexuális bűncselekmény miatt kellett volna bíróság elé állni. Azonban úgy tűnik, az államügyész egy újabb nemi erőszak miatt is vádat fog emelni ellene, már ha siet, mert az idő nagyon szorítja.

Harvey Weinstein megérkezik a New York államban lévő manhattani bíróságra 2020. február 24-én / Fotó: Seth Wenig / Getty Images

A legfrissebb eset 2010-es, és mivel az elévülési idő Kaliforniában kereken tíz év, már nem sok ideje van az ügyészségnek rendesen összerakni a vádat. Weinstein ellen még három nő vallott a négy, már korábban sínre tett ügy mellett. Azonban ketten meggondolták magukat, így maradt egy, amiben a nemi erőszak mellé bántalmazás és személyes szabadság korlátozása is bekerült.

Megúszhatja Weinstein

Az áldozat, akinek a nevét az ügyészi hivatal egyelőre nem hozta nyilvánosságra, azt vallotta, hogy 2010. május 11-én Weinstein egy szállodai szobában az ágyhoz kötözte és megerőszakolta. A nő 2019 októberében tett vallomást a rendőrségen. Amennyiben bizonyítást nyert, hogy az eset a tízéves elévülési időn belül történt, viszont ha május 11-ig nem emelnek vádat, akkor Weinstein ezt megússza.

Kate Beckinsale szerint nem érdekelte Weinsteint a 9/11-es terrortámadás

Harvey Weinsteintől 2017-től kezdve egészen máig hangos a média az általa elkövetett szexuális zaklatások folytán. A #MeToo mozgalom valósággal széncincálta a férfit a történésekért. Pár napja azonban 23 évre ítélték el, ezzel pedig végleg eldőlni látszik a filmmogul sorsa. Azonban tévedünk, ha azt gondoljuk, ezzel lecsendesednek a dolgok Weinstein körül.

Ha minden vádpontban bűnösnek találják, a mostani 23 évéhez hozzácsapnak még legalább 36-ot. Weinstein most 68 éves, és a New York-i tárgyalás alatt készült képek alapján elég ramaty állapotban volt, ráadásul a börtönben március 21-én pozitív koronavírustesztet produkált. A Reuters jelentése szerint viszont az egykori filmmogul már tünetmentes.

A szerk. ajánlása

Címlapról

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból