Lehet-e egyszerre két hazánk? Élhetünk-e úgy, hogy két nyelvet kelljen használnunk? Kifejezhetjük-e az érzelmeinket más nyelven ugyanúgy, mint az anyanyelvünkön? Szederkényi Olga erről beszélgetett vendégeivel, a Margó Fesztivál kerekasztal-beszélgetésén, amire A Francia, a Lengyel és a Goethe Intézet közös szervezésében került sor, a Lengyel Intézet nagytermében.
A Kulturális Schengen című kerekasztal-beszélgetés hivatalosan négy órakor kezdték. De ahogy általában a legtöbb kulturális program, ez sem kezdődött el időben. A nézők minden jól halhattak és láthattak, a vendégek ki voltak hangosítva és a képernyőn láthatóvá tette fordítást. Ez a hátul ülők számára lehetett volna hasznos, de ilyenek nem voltak. Aki tehette, igyekezett minél előrébb ülni.
Szederkényi Olga vezette fel a beszélgetést, üdvözölve a vendégeit. Őket ülési sorrendben mutatta be az érdeklődők számára: Anne Weber, Franciaországban élő, Németországban született író és műfordító, Barbara Sieroslawski, Németországban tanult lengyel színházrendező és forgatókönyvíró, jelenleg Lengyelországban él és Rafaël Lewandowski, lengyel származású, de Franciaországban született színházi- és filmrendező, illetve forgatókönyvíró, aki jelenleg Lengyelországban él.
Olga három embert említett meg, majd gyorsan kijavítva magát hatra, hiszen mindegyik vendégüknek van egy saját hazájuk, és egy választott hazájuk is. Olga saját tapasztalataikra volt kíváncsi.
Először a vendégek kettősségéről érdeklődött. Anne már a kezdetektől törekedett a kétnyelvűségre. Első könyvét is megírta franciául és németül is. Barbara kettősége a szüleitől eredt. Apja németül, anyja lengyelül beszélt. Rafaëlnél pedig lengyel édesapja és francia édesanyja mellett a helyekből eredt, ahol élt: egy ideig a francia-német határ közeli síkpályáknál, majd a német városokban, végül Franciaországban.
Olga ezt követően “totózott”. Egyszavas válaszokban volt kíváncsi arra, hogy melyik vendégnek melyik nyelven könnyebb vitatkozni, dolgozni vagy az érzelmeit kinyilvánítani. Anne az anyanyelvén tud csak vitatkozni, miközben mindkét nyelven dolgozik. Ennek ellenére természetesen az anyanyelvén sokkal könnyebb számára megnyilvánulnia, ugyanakkor hasznosabbnak véli, hogy egy másik nyelven dolgozhat és írhat, amely sokat segít számára szakmailag. Barbara németül, de már lengyelül is megtanult vitatkozni, ahogyan a munkában is a németet részesíti előnyben, ami a családi környezetből is adódott, ahol németül beszélnek. Mindeközben érzelmileg kötődik a lengyel nyelvhez, de a munkájában van lehetősége mindkettőn megszólalni.
Rafaël pedig szituációhoz köti: a lengyelt alkalmasabbnak tartja a vitatkozásra, mert több benne az erős, durva nyelvi kifejezés. Pedig sokáig nem beszélte a lengyelt, mivel Franciaországban tanult, ahol nem volt lehetősége azt gyakorolnia, az iskolában nem tanították. Számára sokat segít, hogy a munkája miatt is szükséges használnia a lengyelt.
Nehezebb volt számukra megválaszolni az érzelemkinyilvánítás nyelvét. Függővé tették a partnertől, vagy a nyelv jó kifejezésétől. Barbara éppen hogy nem látja a különbséget a nyelvek között, ha az érzelmekről van szó. Rafaël a költészetben látja a különbséget: egy vers nem fordítható le, hogy a másik nyelven ugyanazt az érzelmet visszahozza. Éppen ezért Rafaël határozottabban tudta azt mondani, hogy számára az érzelmeket csupán francia nyelven képes kimutatni.
Mindhárom vendég életében fontos volt a pillanat, amikor végül hazát váltottak. Itt merült fel a kérdés, hogy mi ösztönözte náluk ezt az elhatározást. Itt először Olga kérésére nem Anne, hanem Barbara kezdte a válaszadást. Egyetemi tanulmányai kapcsán volt először Lengyelországban, ahol munkát vállalt, ahol végül komolyan elköteleződött, miközben a lengyel nyelv megtanulása egyre könnyebbé vált. Rafaël az egyetem után döntött úgy, hogy Lengyelországba megy, mivel nagyra becsülte a lengyel filmművészetet, amely annyi nagy rendező műhelye volt. A párizsi lengyel intézet is segítségére volt ebben. Motiválta, hogy a Lengyelországban élő családtagjaival is találkozhasson. Anne 18 éves korában döntött, hogy Párizsba költözik, saját elhatározásából. Kitartásának köszönhetően tudott ott saját életet kialakítani magának.
Izgalmas volt az ezt követő kérdés, miszerint mit tanulhat egymástól egy nyugat- és egy kelet-európai ország, illetve melyek azok a tulajdonságok, amelyeket jó lenne kölcsönösen exportálni. Barbara úgy véli, a lengyelek kulturális tekintetben nyitottabbá váltak a nyugat felé, mint fordítva, miközben egy filmfesztivál megtanította rá, hogy az étel az egyik legjobb módja két ország kultúrájának közeledéséhez. Szerinte emellett a lengyel életstílus az, amit nyugatra exportálhatni lehetne. Olga Rafaëlt kérdezte, hogy a lengyelek múlttal való kapcsolata, és a moralitás hogyan változott, és fog-e a jövőben. Rafaël azt emelte ki, hogy a lengyelek napi szinten beszélnek erről, miközben a konzervativizmus és a liberalizmus eszméi harcolnak egymással.
E kettősség viszi majd valamilyen irányba a jövőben a lengyel gondolkodást. Olga ezt követően igyekezett az előbbihez hasonló kérdést feltenni vendégeinek, vagyis, hogy mi hiányzik nekik az egyik, vagy a másik országból. A vendégek kezdeti bizonytalansága után Barbara vette át a kezdeményezést. Neki Lengyelországban a német napilapok hiányoznak, miközben Németországban maga Varsó. Számára egyik város sem fogható a lengyel fővároshoz. Anne számára nagy különbség, hogy mivel a német városokat a II. világháború után újjáépítették, nem maradt meg az a fajta múlthoz való közeliség, amelyet a francia városokban átérez, míg a franciákban nincs meg az a fajta közvetlenség, mint a német emberekben. Rafaëlben pedig Franciaország szépsége hiányzik Lengyelországból, míg Franciaországban a lengyelek közvetlensége.
A beszélgetésnek az időpontok szigorú betartása vetett csak véget, holott látszott, hogy Olgában és vendégeiben is maradt még mondanivaló. A három ember tanulságos élete és világa sok ember számára adhat példát több szempontból, ezért is sajnáltam, hogy a beszélgetés végén nem adódott lehetőség, hogy a közönség is kérdezhessen. A kisebb technikai malőröktől eltekintve (a vendégek nem mindig hallották a tolmácsot, vagy a gép nem működött), a beszélgetést a közönség érdeklődve figyelte. Miután Olga megköszönte vendégeinek a beszélgetést, a közönség rövid tapsszakasz után lassan kihömpölygött a teremből.
Fotók: Valuska Gábor
