A Falusi futballéletet mutatja be a Hátsó füves című fotókiállítás a SportAgorában

A SportAgorában pénteken megnyílt a Hátsó füves – barangolás a magyar futball rejtett tájain című fotókiállítás.

60 fotóból álló kiállítás a falusi futballélet különböző arcairól

A július 23-ig látogatható tárlat Csillag Péter újságíró és tíz fotóriporter a Nemzeti Sportban 2015 és 2019 között megjelent, országjáró sorozatának összegzése – olvasható a közleményben.

Csillag Péter a megnyitón hangsúlyozta: a közel 60 fotóból álló képkiállítás alapját az a multimédiás sorozat adja, amely a falusi futballélet különböző arcait próbálta bemutatni. Elsősorban azokra az értékekre fókuszált, amelyek ebben a hagyományos, vidéki bajnokságokban szereplő csapatokhoz kapcsolódó futballkultúrában jelen vannak, ugyanakkor a mostani változó, átalakuló világban is érvényesülnek.

Amint elhangzott, a tárlat a Nemzeti Sport közreműködésével, a Kazinczy Ferenc Múzeum és a Petőfi Irodalmi Múzeum támogatásával, valamint szakmai előkészítésével valósulhatott meg.

A Hátsó füves sorozat képeivel legalább meg lehet idézni ennek a vidéki futballkörnyezetnek a szépségét

A megnyitón jelent volt Nyilasi Tibor 70-szeres válogatott labdarúgó, aki elárulta: mivel a pályafutását az Úttörőstadionban kezdte, könnyen tudott azonosulni ennek a sorozatnak a mondanivalójával. Bevallotta: különösen egy Hajdúhadházon készült kép fogta meg, amely egy ácsolt, kézzel készített kiskapus pályán, egy Messi-mezes ifjú focistát ábrázol.

Kiemelte: azért is jó, hogy elkészült ez a sorozat, mert kiderült, hogy egy évvel később ennek a pályának a focizó kisgyerekekkel együtt már hűlt helye volt, de a Hátsó füves sorozat képeivel legalább meg lehet idézni ennek a vidéki futballkörnyezetnek a szépségét, és rá lehet mutatni az értékeire.

Az ünnepi eseményen Szabó Lajos, a kiállításnak helyet adó Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója, valamint Rédei Ferenc életműdíjas fotóriporter, a Népszabadság volt fotórovat-vezetője méltatta az alkotásokat, amelyeket tíz fotóriporter, Mirkó István, Szabó Miklós, Tumbász Hédi, Reviczky Zsolt, Móricz-Sabján Simon, Korponai Tamás, Veres Viktor, Török Attila, Földi Imre és Balogh László készített.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból