Sokan úgy vélik, munka vagy tanulás közben nem árt, esetleg még segíthet is a zene. Monoton tevékenység során lehet, hogy így van, de amikor a kreatív oldalunkat kell elővenni, más a helyzet. Egy új kutatás ugyanis érdekes eredményre mutatott rá.

Amikor sokat kell egy helyben ülnünk, hajlamosak vagyunk bekapcsolni egy kis zenét. Ezzel egészen addig nincs is gond, amíg reflexből csináljuk a feladatunkat. Ugyanis egy új kutatás rávilágított arra a tényre, hogy a háttérzaj, így a háttérzene is árt a verbális kreatív feladatok elvégzésének. Ha jobban belegondolunk, az eredmény teljesen logikus.

Fotó1 1
Jó Dolog Zenét Hallgatni, De Nem Munka Közben / Fotó: Usc News

Három egyetem, az Lancaster, a svédországi Gävle-i Egyetem és a Lancashire-i Egyetem pszichológusai összeálltak annak érdekében, hogy megtudják, milyen hatásai vannak a háttérzenének. Összesen 30 résztvevőt kérdeztek ki, 19 és 30 év között. Mindannyian három szót kaptak, és egyetlen szóra kellett gondolniuk, ami összeköti mind a hármat. Mindezt négyféle különböző környezetben vizsgálták meg: egy csendes szobában, egy olyanban, ahol idegen nyelvű zene szólt, egy másikban, amelyben csak hangszeres zenét játszottak, valamint amelyben olyan dallam szólt, amelynek a szövege felismerhető volt.

Mit jelent a kreativitás? Ha új értelmezést hozunk létre?

Az ókorban múzsákhoz kötötték a szót. Akkoriban az egyes istennők jelentették a kreatív területeket, a költészetet, a drámát vagy a komédiát. Napjainkban a múzsa többnyire élő személyt jelöl, aki segíti a művész kreatív munkáját. Persze, ez a koncepció nem teljesen helytálló, ha megvizsgáljuk, a nagy alkotók hogyan készítették mesterműveiket.

A kutatók felfedezték, hogy a zenehallgatás negatívan befolyásolta a válaszadók teljesítményét. Az eredményt az Applied Cognitive Psychology folyóiratban jelentették meg. A tanulmányban arra következtettek, hogy a verbális munkamemória zavara miatt következhetett be a rosszabb eredmény. Ezzel ellentétben, amikor a résztvevőket a könyvtárban hasonló zajok környezetében vizsgálták, szignifikánsabban jobb eredményt értek el a feladatokban. Tehát, amikor egy kreatív projekten dolgozunk, nem árt észben tartani a fenti információkat.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.