Erika gazda is leült, hogy az utolsó két udvarlójával megbeszélje, melyikkel szeretné inkább megpróbálni a kapcsolatot. Krisztián és Richárd maradt a végére, utóbbinak pedig megjegyezte, főkén szexuális vonzalmat érzett az irányába. „Nagyon jó érzést tudtál belőlem kihozni, tetszik, hogy tudsz beszélni, jól játszol a szavakkal, szerintem bárkit meg tudsz vele hülyíteni, elgondolkodtatott, vajon hány csajod lehet így mindemellett… kell az önbizalmadnak, hogy legyenek talomban kislánykák, akik eljátszadoznak veled, hogy töltődj belőlük, vagy elég lennék én is?” – tette fel a különös kérdést magának Erika gazda, megemlítve azt is, hogy nem bírná elviselni, ah félrelépne a választottja. „Egzisztenciális szempontból” is mérlegelt a gazdasszony, de kimondta, nem ez alapján akar társat választani. „Úgy látom, az anyagi stabilitást Krisztián tudná megadni: tőled egyáltalán nem is kérdeztem, mivel foglalkozol, annyira elvitt az érzés. Megijedtem, hogy itt van egy stabil ember, itt meg egy szexben stabil ember, és mindkettőtökben megvan az, amivel együtt tud élni az ember. Óriási kérdés, mi a fontosabb a hétköznapokban” – részletezte Erika, aztán elárulta, hogy végül Richárdot választotta. „Bele akarok menni egy ilyen vad, szerelemi, állat kapcsolatba!” – jelentette ki határozottan.