Hosszú várakozás után végre kiderült, hogy a Házasság első látásra legutóbbi évadának egyik legkedveltebb párosa, Reni és Brumi a műsor után nem sokkal külön utakon folytatták életüket. A feleség csalódottan vallotta be a TV2 kamerái előtt, hogy mi miatt szakítottak a férjével. Kiderült, hogy Orsi keze is jócskán benne volt a dolgokban, a durva vádakra azonban most a férj is reagált.
Tegnap végre kiderült, hogy ma is egy párt alkot-e Reni és Brumi, akik a Házasság első látásra legutóbbi évadában az egyik legerősebb házaspárnak tűntek. Noha tudták, hogy kezdetben távkapcsolatban élnek majd, a kísérlet végén mindketten házasságuk folytatása mellett tették le a voksukat, mindez azonban nem tartott sokáig. A Tények Pluszban először a feleség mesélt szomorúan kálváriájukról, amelyben egy másik szereplő, Orsi is érintett. Reni azt mondja, a férje nemcsak vele beszélgetett, hanem a másik hölggyel is, mindezt a háta mögött, ám amikor számon kérte őket, állítása szerint mindketten eltűntek az életéből.
– Én azt mondanám, hogy Orsi tehet erről, de nem tud oda homokszem kerülni, ahol nincsen rés. Tehát nem lehet Orsira ráhúzni ezt az egészet. Nálam akárhogy próbálkozhatott volna bárki, akár például Zoli, akkor se talált volna rést, mert kitartottam volna a férjem mellett, és szerettem Petit– vallotta be őszintén a TV2 sztárja, aki azóta szingliként éli az életét.
Wollner Péter Brumi azonban másképp látja a történteket: szerinte azért nem működött kettejük kapcsolata, mert Reni túlságosan féltékeny volt.
“Mi már nem alkotunk egy párt. Ezt a döntés igazából én hoztam meg. Azt gondolom, elég sok kompromisszumot és áldozatot hoztam ezért a kapcsolatért, és sokszor azt éreztem, hogy nem kapok cserébe vissza mindent. És Reninek van egy olyan fajta habitusa, amivel nem nagyon tudok azonosulni. Ez a műsor közben is kiderült, hogy nagyon sok mindenben nem egyezünk” – fogalmazott a Tények Pluszban a paksi biztonsági őr, aki reagált az exneje vádjaira is.

Kapcsolódó cikk

– Az, hogy ő a fejébe vett valamit, azt, hogy Orsi és köztem barátságon kívül más is kialakult, ezzel abszolút nem tudok azonosulni, és ez egy olyan vitát generált, amikor Reni rám nyomta a telefont, és még válaszolni sem tudtam, és ezt marhára nem éreztem jogosnak. (…) Reni támadásnak vette, hogy miért válaszolok az Orsinak. Miért ne válaszolnék? Hiszen barátnők Renivel, és nem azt kérdezte, hogy mikor tudunk mi találkozni… és már strófolta az agyamat – magyarázta Brumi, aki elmondása szerint úgy érezte, lehetőséget sem kap arra, hogy megmagyarázza, mi történt.
A férj arra is kitért, hogy szerinte Reni mindent tudott róluk, mivel Orsival még a forgatások után is napi szinten tartották a kapcsolatot. Ezen a ponton azonban valóban minden véget ért, és már sem a két lány, sem a házaspár nem beszélt többet egymással.

Kapcsolódó cikk

hazassag elso latasra brumi reni kapcsolat koltozes

Házasság első látásra – Sem Brumi, sem Reni nem akar költözni: ennyi volt számukra?

Már csak néhány nap, aztán véget ér a Házasság első látásra. A házaspárok közül Reni és Brumi kapcsolata volt a legstabilabb, ám a közelgő befejezés egyre inkább megviseli őket. Bontakozó szerelmüknek könnyen véget vethet a nagy távolság, ha valamelyikük nem adja be a derekát, azaz nem költözik közelebb a másikhoz. A nagy kérdés az, van-e bennük hajlandóság erre…

Elolvasom a cikket »
– Reni egyébként egy nagyon szerethető lány is tud lenni. Nagyon sok szeretetet és figyelmességet kaptam tőle. Van olyan oldala, ami számomra is nagyon jó, viszont sokkal erősebb az a fajta vehemencia habitusa, ahogy kezel dolgokat. Én sokkal higgadtabb vagyok már, és nem feltétlenül vágyom arra, hogy meg legyen szabva: kivel barátkozok, kivel nem barátkozok – jegyezte meg a Házasság első látásra szereplője, aki azzal kapcsolatban sem árult zsákbamacskát, hogy jelenleg mi a helyzet a magánéletével.
“Hál’ Istennek, nyertem a műsor által egy barátot. Bárki bármit mond, én ezt vállalom. Akkor is, ha az Orsi nem egy szimpatikus szereplő. Számomra viszont az. A magánéletem – köszönöm szépen – jól van. Volt olyan, aki nagyon sokat segített ebben a három hónapban, hogy ezt jól átvészeljem. Teljesen képben is van velem, tudok vele együtt időt tölteni, és jól érzem magam” – árulta el Brumi.
Arra a kérdésre is válaszolt, hogy áll most a Pestre költözéssel. “Nagyon szívesen megtenném egy olyan nőért, aki úgy gondolom, arra érdemes” – jelentette ki Wollner Péter Brumi.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet