És ez még nem minden! Úgy tűnik, hogy Kovács Reni és Fecső Judit nem lesznek öribarik. A Házasság első látásra két sztárja ugyanis durván összebalhézott a kamerák előtt.
Házasság első látásra – Nemcsak a házaspárok között vannak komoly ellentétek, de bizony a szereplők között is. Kovács Reni és Fecső Judit ugyanis nem igazán találja a közös hangot, s bár ez már az elején kezdett egyértelművé válni, valójában csak most csúcsosodott ki.
Történt ugyanis, hogy Peti felesége már egy ideje mondogatja, mennyire zavarja Judit viselkedése, ugyanis azt érzi, hogy ő akar a középpontban lenni. Nos, fordítva is elmondható ugyanez, hiszen Szabolcs feleségének is hasonló a véleménye Reniről. Igaz, ezt most egy kicsit durvább stílusban fogalmazta meg.
Nos, az eset a közös vacsorán történt, legalábbis ez derül ki a műsor előzeteséből. Hogy pontosan min balhéztak össze a szereplők, arra nem derült fény, Szabolcs viszont elejtett egy olyan mondatot, miszerint nem a férfin kell rivalizálni a nőnek, hanem azon, hogy “ki viszi el a dáma szerepét”. Ebből adódóan valami ilyesmi probléma léphetett fel a két nő között, bár Reni kijelentette, hogy egy kicsit sem tartja konkurenciának Juditot, tekintve a korát.
“Nem látok benne riválist, ne vicceljünk már, hát 15 évvel idősebb, mint én!” – fogalmazott Reni, majd Judit is ecsetelte a véleményét. Igaz ő a férjének, Szabolcsnak, és inkább a külsőségeket vette figyelembe.

Kapcsolódó cikk

“A nagy szájra van pénz, fogorvosra nincs?” – szúrt oda Judit.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.