A Házasság első látásra Orsija nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy a nőknek kiemelten fontos szűrővizsgálatokra járniuk, ugyanis ő saját bőrén tapasztalta meg, milyen az, amikor gond van. A 29 éves műkörömépítő tiniként csomókat talált a mellében, ezért meg kellett operálni. Most újabb csomókat fedezett fel, így már a masztektómia is felmerült benne opcióként.
Oláh Orsi érzékeny nőként hivatkozik magára, aki bár nagyon önálló, nehezen nyit a férfiak felé, mivel eljátszották a bizalmát az előző kapcsolatában. A volt kedvese miatt ráadásul külföldre is költözött, hogy új életet kezdjenek, de a férfi egy másik országban dobta őt, így egyedül tért haza.
A Házasság első látásra sztárját meg is zsarolta a korábbi párja, ha nem veteti el a kisbabájukat, akkor nem marad vele. A kényszerítés hatására Orsi az abortusz mellett döntött, most pedig újabb drámai vallomást tett, ezúttal a mellműtétjéről.

Kapcsolódó cikk

A 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában vallott arról, hogy a masztektómiát fontolgatja.
“Sajnos, ha nem figyelek magamra, sok dolog genetikailag utolérhet… Ilyen a mell- és a méhnyakrák. Sajnos, a mellemmel sok gond volt, de egy igazi hős! 16 évesen lett az első meglepi csomóm, amit 20 éves korom környékén kellett kioperálni. Ezzel egyhuzamban a családban volt mellrákos.”

Kapcsolódó cikk

“3 évig jártam féléves kontrollvizsgálatra. Majd most a költözésem után már úgy mentem, hogy tudtam, hogy megint van és ugyanott, mint kb. 10 éve is, csak a másik mellemben. Úgyhogy most januárban jön a kövi kontrollvizsgálat, ahol eldöntöttem, ha nőtt, akkor masztektómia, mert már unom ezt az idegőrlő játékot lassan 14 éve…” – részletezte a döntése okát Orsi.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

xantus barbara autobaleset

Brutális autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara! Szalagkorlátnak csapódott a színésznő

Csak egy pillanat volt az egész, és lesodródott az autópályáról az újévi koncertjére tartó Xantus Barbara, akinek az autója megpördült, majd a szalagkorlátnak csapódott. Isteni szerencse, hogy a színésznő sérülés nélkül megúszta a balesetet, ám a kocsija ripityára tört. Barbara az első sokk után úgy érzi, szerencsésnek mondhatja magát, hisz sokkal rosszabbul is járhatott volna.

Kárpáti Rebeka tisztázta a pletykákat? Azt mondja, nincsenek együtt a nála 17 évvel idősebb, milliárdos vőlegényével

Kárpáti Rebeka már többször szakított a 17 évvel idősebb szerelmével, ám néhány nappal ezelőtt egy videó nyomán arra lehetett következtetni, hogy ismét kibékültek. A videóban az elmúlt évéből osztott meg felejthetetlen pillanatokat, amelyekben Lénárd András is feltűnik. A csinos műsorvezető most tiszta vizet öntött a pohárba, elárulva, helyesek voltak-e a következtetések, azaz valóban együtt vannak-e.

Házasság első látásra – Sem Brumi, sem Reni nem akar költözni: ennyi volt számukra?

Már csak néhány nap, aztán véget ér a Házasság első látásra. A házaspárok közül Reni és Brumi kapcsolata volt a legstabilabb, ám a közelgő befejezés egyre inkább megviseli őket. Bontakozó szerelmüknek könnyen véget vethet a nagy távolság, ha valamelyikük nem adja be a derekát, azaz nem költözik közelebb a másikhoz. A nagy kérdés az, van-e bennük hajlandóság erre…

Botrány a TV2-nél: idő előtt kiderült a Házasság első látásra végeredménye

Nagyot bakizott a TV2, ahol az utóbbi napokban, hetekben az RTL-lel folytatott nézettségi verseny miatt többször is az utolsó pillanatban változtattak azon, hogy a Házasság első látásra epizódjai mikor kerülnek adásba. Úgy tűnik azonban, hogy erre a taktikára most ráfáztak, ugyanis a sorozat háttérműsorát az eredeti tervek szerint adták le, vagyis még a kitolt finálé előtt. Így akik ezt látták, már tudhatják, hogy a nagy sikerű műsor házaspárjainak mi lett a végső döntése.

Hajdú Péter hátborzongató vallomása: egy holt lélek kísértette a kisfiát – „A saját szememmel láttam félni”

Hajdú Péter maga se gondolta volna, hogy a saját szemével látja félni a kisfiát valami olyantól, amit ő és a kedvese nem tudtak hova tenni. Bár szkeptikus a szellemvilággal kapcsolatban, az ismert természetgyógyász, Kovács-Magyar András meg tudta győzni, hogy vannak olyan dolgok, amelyekre nincs észszerű magyarázat. Arról mesélt, hogy egy holt lélek kísértette a kisfiát.