Sokatmondó bejegyzést tett közzé.
Oláh Orsi, akit a Házasság első látásra műsorából ismerhetett meg az ország egy sokatmondó történetet osztott meg Instagram oldalán. Idén márciusban derült ki, hogy Orsi szívét elrabolták a műsor után, ahol sajnos Széplaki Zoltánnal nem alakultak jól a dolgaik.
„Ez egy teljesen új kapcsolat. Friss még, de sokat mosolygunk rajta, mert olyan, mintha hónapok óta ismernénk egymást. Felnőttként felnőttel ismerkedni nem is olyan bonyolult. Őszinteség, nagy beszélgetések, elfogadni a másik határait. Boldog vagyok, hogy ez oda-vissza zökkenőmentes” – mondta Házasság első látásra Orsi párja miatt, majd egy igen fontos részletet is elárult a jövővel kapcsolatban.

Kapcsolódó cikk

„Nem társadalmi nyomásra akarok szülni. Én akkor szeretnék szülni, ha van kinek és boldogságot hoz a kapcsolatunkba ezáltal. Nem azért kell, mert nő vagyok és erre születtem. Mivel most nem vagyok egyedül, így igen, szóba került a gyerek téma elég hamar, csak hogy tudjuk mindenki ugyanazt gondolja-e. De igen.” Most azonban úgy tűnik véget is érhetett a hirtelen jött románc.
Orsi friss Instagram-sztorija ugyanis aggodalomra ad okot: arra kérte ugyanis a mesterséges intelligenciát, hogy írja le neki, mi manapság a probléma a 30-as, 40-es pasikkal. A Chat GPT felsorolt bizony néhány dolgot, a felelősségvállalástól kezdve a kötődési problémákig, az értekezés után pedig Orsi a következő következtetésre jutott:
„Tudatában vagyok annak is, hogy a türelemről is szól. De vannak alap dolgok! Az egyik, hogy senkit sem akarok nevelgetni, csiszolódni oké, de nevelni nem! A párja szeretnék lenni, nem az anyja! De mindenki érzi, mennyit bír tolerálni” – írta le véleményét a reality-szereplő, amiből a követőinek egyértelműen az jött le, hogy véget ért kapcsolata új kedvesével.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet