Pénteken véget ér a Házasság első látásra második évada, és bár a párok nagy részének nem túl stabil a házassága, Reni és Brumi egyelőre sikeresen vették az akadályokat. Ám ahogy közeleg a műsor vége, náluk is felmerültek komoly problémák, mégpedig, hogy távol élnek egymástól. Egyelőre nem tudják, hogyan kezeljék ezt a nehézséget.
„Szomorkodós kedvem van. Mondjuk nem vagyok annyira magam alatt, mint tegnap. Az más volt már ott” – kezdte Reni, majd a kamerának elmondta, hogy Peti is ragaszkodik hozzá, de lehet, hogy az nem olyan erőteljes, mint az övé.
„De te amúgy fullra érzed, hogy ki leszel?” – kérdezett vissza Brumi, mire Reni rávágta, hogy „hogyne”, majd elmondta neki, hogy azért nem szeret szerelmes lenni, mert bár ő nem szokott rátelepedni a partnerére, számára fontos lenne már az is, hogy tudja, a férje a városban van, s bár dolgozik egész nap, este legalább együtt lesznek.
„Én ki tudom mondani egyértelműen, hogy itt szerelemről van szó, tehát voltam már szerelmes, úgyhogy tudom, milyen az az érzés. Nyilván a legerősebben érzett szerelmemhez nem tudom még hasonlítani, de elkezdődött, és szerelmes vagyok, hiszen amikor együtt vagyunk, pillangók vannak a hasamban, vágyom arra, hogy hozzám érjen, vágyom az ölelésére, a közelségére, a társaságára, hiányzik, amikor nincs velem. Tehát én tudok különbséget tenni rajongás és szerelem között, és ez nem rajongás, amit iránta érzek” – mondta később Reni a kamerának.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.