Hívatlan vendég érkezett a falmászóterembe

A TV2 realityjének döntő hete nem várt feszültséggel indult, amikor Varga Máté és felesége, Moritz Anastasia egy falmászóteremben próbálta kettesben rendezni a vitás kérdéseit. A sportos program azonban pillanatok alatt rendhagyó párterápiává alakult, miután Tóth Melinda pszichológus teljesen váratlanul megjelent a helyszínen.

A szakember azért döntött az azonnali közbelépés mellett, mert korábban tudomására jutott, hogy a pár a többiek előtt nem tud igazán nyíltan beszélni. Melinda azzal nyitott a döbbent páros előtt: „Csicseregték a madarak, hogy a csoport előtt nehezetekre esik beszélni, és jobban menne, ha a csoport nem lenne. Úgyhogy, minden kívánságotok így váljon valóra: most lehetőségetek lesz csoport nélkül is beszélgetni!” Máté azonban egészen másképp élte meg ezt a fordulatot, és egy utólag közzétett Instagram-videóban elárulta, miért érezte magát csúnyán átverve.