Végső búcsút vettek Heller Ágnes filozófustól családtagjai, barátai, kollégái és tisztelői hétfőn a budapesti Kozma utcai izraelita temetőben. A Széchenyi-díjas filozófus, esztéta, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja július 19-én hunyt el 90 éves korában.

“Életét és gondolkodását a szabadság és a szerencse határozta meg, bár szerencsés alkatán kívül kevés szerencse érte. Háromszor kellett újrakezdenie életét: a holokauszt után, 1956-ot követően, majd az emigrációban. Eszménye a jó, tisztességes, igazságos ember volt” – mondta búcsúzó beszédében Radnóti Sándor esztéta, filozófus.

Heller Ágnes Temetése2
Radnóti Sándor Irodalomtörténész Beszédet Mond, Mögötte Frölich Róbert, A Dohány Utcai Zsinagóga Fõrabbija Heller Ágnes Temetésén A Budapesti Kozma Utcai Izraelita Temetõben 2019. Július 29-Én. A Széchenyi-Díjas Filozófus, Esztéta, A Magyar Tudományos Akadémia Rendes Tagja Július 19-Én Hunyt El 90 Éves Korában / Fotó: Mti / Soós Lajos

Heller Ágnes sohasem feledkezett meg a filozófus morális küldetésének mondandójáról, arról, hogy a filozófia nemcsak munka, hanem életfeladat is.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Utolsó évtizedeiben visszatért a vallás és a művészet témájához, jelentős filozófiai tanulmányában a zsidókérdés megoldhatatlanságáról írt, de ez az ő esetében nem reménytelenséget jelentett[/perfectpullquote]

– tette hozzá Radnóti Sándor.

A rendőrség megerősítette, hogy Heller Ágnes a Balatonba fulladt

Mint nemrég sajnálattal hírt adtunk róla: elhunyt Heller Ágnes filozófus péntek kora este, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia is megerősített. Péntek kora este elhunyt Heller Ágnes filozófus. A úgy tudja, hogy a Magyar Tudományos Akadémia balatonalmádi üdülőjének strandjáról indult úszni, de ismerősei hiába várták a parton.

Gábor György filozófus arról szólt, hogy Heller Ágnes 90 évét lankadatlan figyelemmel élte, szűnni nem akaró érdeklődéssel fókuszált a világra, múltra és jelenre, élőkre és holtakra.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A magunkfajta halandók számára felfoghatatlanul teljes életet élt. A kis testben a világ egésze megfért, ha belépett valahová, minden teret betöltött. Valamennyi barátja időtlennek, öröknek tartotta és nekik lett igazuk[/perfectpullquote]

– mondta Gábor.

Heller Ágnes Temetése3
Heller Ágnes Temetése A Budapesti Kozma Utcai Izraelita Temetõben 2019. Július 29-Én. A Széchenyi-Díjas Filozófus, Esztéta, A Magyar Tudományos Akadémia Rendes Tagja Július 19-Én Hunyt El 90 Éves Korában / Fotó: Mti / Soós Lajos

Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija kiemelte: Heller Ágnes életét végigkísérte magyarsága és zsidósága, kettős identitása.

“A kettős gyökerűségből fakadó konfliktusokat bölcsességgel, szeretettel és elkötelezettséggel oldotta fel, kettős kötődését megőrizte, bárhová is vetette az élet, Európába, Ausztráliába vagy Amerikába” – tette hozzá.

Heller Ágnes Temetése
Kunhalmi Ágnes És Korózs Lajos, Mszp-S Országgyûlési Képviselõk, Valamint Szabó Tímea, A Párbeszéd Társelnöke, Országgyûlési Képviselõje, Lendvai Ildikó Szocialista Politikus És Kocsis András Sándor, A Kossuth Kiadó Elnök-Vezérigazgatója (B-J) Heller Ágnes Temetésén A Budapesti Kozma Utcai Izraelita Temetõben 2019. Július 29-Én. A Széchenyi-Díjas Filozófus, Esztéta, A Magyar Tudományos Akadémia Rendes Tagja Július 19-Én Hunyt El 90 Éves Korában / Fotó: Mti / Balogh Zoltán

Elmondta, hogy Heller Ágnes a 20. század magyar történelmében mindig kiállt azokért, akik partvonalon kívülre kerültek, akiket üldöztek, megnyomorítottak, függetlenül attól, ki honnan jött, mi volt a nációja, a vallása.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Szerette az embert, a méltósággal együtt járó szabadságot kérte, elvárta és megadta. Magában hordta a tudás, a szeretet, az emberség és a tisztesség örök igazságát[/perfectpullquote]

– jelentette ki Frölich Róbert.

Heller Ágnest számos díjjal jutalmazták, egyebek mellett 1981-ben Lessing-, 1995-ben Széchenyi-, 1996-ban Hannah Arendt-díjat kapott, 2006-ban elnyerte a dán Sonning-díjat, majd 2008-ban a Ben Gurion Egyetem díszdoktorává avatta, 2010-ben Goethe-érmet, 2014-ben Radnóti-díjat vehetett át. Tarlós István Budapest saját halottjának tekinti.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.