A Hello Sári Sütizőben jártam, hogy megnézzem, milyen újdonságot tud még valaki mutatni a budapesti cukrászpiacon. Nem mintha ne lennének járatlan utak itthon, mégis napról-napra nyílnak új kávézók, ezért nem egyszerű kitűnni. Aztán, ahogy kinyitottam a Nap utca 30. ajtaját, tudtam, hogy ez valami új.

Hello Sári Sütiző

Hello, látványcukrászda

A berendezés olyan összhangot sugall, hogy rögtön le szeretnék ülni, elidőzni egy kicsit. A pasztellzöld árnyalatok, a csokoládészínű, fa burkolatok, és a fehér egységét kiegészíti maga Sári személye, akinek a kisugárzása az egész cukrászdából árad. Ő tölti meg élettel, az egyébként is tündéri helyet. Mindenkivel foglalkozik, beszélget, sürög-forog, nem hagyja, hogy mosoly nélkül távozz. Sári a tulajdonos, a cukrász és a megálmodó. Ez épp elég kihívás, így egy pultos is besegít neki, akitől viszont több mosolyt várnék. Habár neki van közvetlen kapcsolata a vendégekkel, mégis kevésbé veszi ki ebből a részét.

A parányi sütizőben csupán két asztal és egy ablakban lévő pult várja a vendégeket, de ez senkit sem zavar. Rengetegen ugyanis elvitelre kérik a sütiket. A tisztaság már első pillantásra is feltűnik, főleg, mert sok természetes fény jut be, ami szintén egy kellemes érzést kölcsönöz a cukinak. Ha kutyával jössz, úgyis szívesen látnak, már az üvegajtó is hirdeti, hogy kutyabarát helyről van szó. A Hello Sári félig látványcukrászdának minősül, mert a konyhát és a vendégteret csupán egy áttetsző üvegfal választja el egymástól. Így fenséges illatok telítik meg a légkört.

Hello Sári Sütiző

Ízlett, de nem lett a kedvencem

Egy kis sütis hűtőből lehet válogatni, aminek a kínálata nap, mint nap változik. Általában hat-hétféle sütemény van, ezek között találunk mindent, mi szem szájnak ingere. Hagyományos tortákat, vagy reformsütiket, pohárkrémeket, és persze általában a szezonnak megfelelő gyümölcsös finomságokat. Minden helyben készül, Sári nagyrészt hajnalban, vagy éjjel süt, hogy napközben a vendégeivel tudjon foglalkozni.

Késő délután érkeztem a Hello Sáriba, amikor már kevesebb édességből lehet választani, mert mindent reggel és frissen raknak ki a pultba. Napközben töltik ugyan, de nem a végtelenségig.

Rögtön lecsaptam egy gesztenyemousse-tortára. Lágy gesztenyekrém, rajta egy vékony réteg tejszínhab, és az alja könnyű csokoládés piskóta. Egy igazi őszi desszert, pont elég édes, pont elég könnyű. Mellé ittam egy tejeskávét is, ami ízlett, de nem lesz a kedvencem. Olasz pörkölés, meg kell hagyni abból is a jobb minőség. Kávé helyett teát vagy szörpöket is tudunk inni.

Image4

A kávék 350-650 HUF közötti áron, a sütik pedig 500-700 HUF körül kaphatók.

10 pontból 7 pontot adok a Hello Sárinak.

Hermán Sárival készített interjúnk ITT.

Fotók: Hermán Sára

A Hello Sári Facebook-oldala: ITT

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.