Családi örökség és bizonytalan pozíció a csapatban
A vita középpontjában álló Szabó Csillag nem teljesen kezdőként érkezett a Megasztár színpadára. A Mokka műsorában elhangzottak szerint két év kihagyás után próbált újra szerencsét, édesapja pedig korábban a Kormorán együttesben zenélt.
A középdöntő csoportos fordulójában azonban Csillag sorsa újabb bizonytalansággal telt meg, amire maga Dallos Bogi hívta fel a figyelmet.
„Ez nehezíti még inkább a csoportfeladatot, hisz egy párbajozónk van fixen, és Csillag már fixen áll a csillagon, de le is cserélődhet. Ezt közöltem is vele tegnap” – mondta el csapata helyzetét Bogi.
A szabályok szerint ugyanis a csillagon álló énekes sincs teljes biztonságban, a mentor döntése alapján bármikor átadhatja a helyét egy jobban teljesítő társának.
Ez a kijelentés azonnal újabb érvet adott Erika kezébe, aki nem habozott kétségbe vonni a megmentés szakmai és lelki indokoltságát.
Herceg Erika nem rejtette véka alá a kétségeit a lány lelki teherbírásáról, de Dallos Bogi egyetlen mondata azonnal rövidre zárta a feszült vitát.


