Herceg Erika elárulta, hogy párja ugyan Svájcban él, így mindketten ingáznak, a távolság ellenére nagyon jó a kapcsolatuk.

Herceg ErikaReggeliben vendégeskedett, ahol a Madách Színház Six című darabjában kapott szerepe mellett a magánéletéről is nyilatkozott, írja24.hu.

Nagyon lángol a szerelem. Több mint hat éve vagyunk együtt, és mint hogyha egy hónapja ismerkedtünk volna meg

– vallotta be az énekesnő. 

Ez a babaprojekt már eltolódott néhányszor, nagyon kevesen tudnak erről. Most is volt róla szó, de bejött a Madách. Párom nagyon szeretné, és én is. Ha a jóisten megadja, nagyon boldog leszek, egyértelműen megszülöm.

“Szerintem ez egy csodálatos ajándék. Majd meglátjuk, talán majd a színpadon pocival leszek. Tehát annyira nem vagyunk rajta a babaprojekten, de ha jön, akkor miért is ne?” – magyarázta.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.