Herendi Gábor: “Konkrétan tudom, hogy engem egy ember tiltott le”

Évek óta nem kap támogatást a Filmalaptól Herendi Gábor, most kiderült, ki állhat ennek hátterében.

Filmalap helyett kérjen támogatást a Freeszfe-től – mondták Herendi Gábornak

A 24.hu készített interjút a Valami Amerika rendezőjével, amiben szó esett arról, hogy évek óta nem kap támogatást a Filmalaptól, akkor azonban még igen rejtélyesen fogalmazott ezzel kapcsolatban Herendi Gábor

Konkrétan tudom, hogy engem egy ember tiltott le. Felhívtam az illetőt, aki terelt, hogy ő velem nem hajlandó beszélni, mire mondtam neki, hogy én ezért nem tudok forgatni. Erre közölte, hogy kérjek támogatást a Freeszfe-től

Azonban kedden jelent meg Fiala János műsorának, a Keljfeljancsinak legújabb epizódja, amiben Herendi volt a vendég. Ezen interjú során is felmerült a Filmalap témája és Fiala kifejtette, szerinte a konfliktus oka a rendező Lajos Tamással, az SZFE új kuratóriumának tagjával való viharos viszonya lehet. 

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Herendi erre egyből előhozakodott a Freeszfe-s történettel, és azt nyilatkozta, még most sem érti, miért csapta rá azzal a mondattal Lajos Tamás a telefont, hogy forduljon a Freeszfe-hez. Ezt megelőzően pedig visszautasították három játékfilmjét, két tévésorozatát és egy tévéfilmjét, számolt be a 168 Óra

Röviden a konfliktus alapjáról

Ebből a telefonbeszélgetésből kiderült az is, hogy Lajos Tamás a Kincsem elhappolása okán rakta feketelistára a Toxikoma rendezőjét. Herendi szerint ez a történet sokkal árnyaltabb. Azt gondolja, Lajos Tamás, aki a film eredeti producere lett volna, azért adta el Andy Vajnának, mert producertársa meghalt és egyedül nem akarta megcsinálni. Vajna pedig ezután döntött úgy, hogy Herendre és Hutlassa Tamásra bízza a Kincsem elkészítését. 

Herendi a műsorban még annyit elárult, hogy ennek a telefonbeszélgetésnek a hatására döntött úgy, hogy megcsinálja a régóta tervezett Bűnös város-t.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból

Nincs több cikk