Múlt csütörtökön elérkezett az Így dicsérjük Erószt nevet viselő rendezvénysorozat utolsó előtti irodalmi állomása a Rombusz Műhelyben, melyen Gerevich András költővel, szerkesztővel, műfordítóval Miksó Péter beszélgetett. A téma, mely köré pedig az est szerveződött, az LMBTQ közösség és az azt érintő spektrumok körbejárása volt.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Na, de hol lakik Erósz?[/perfectpullquote]

– tette fel a kérdést Miksó, egyből a közepébe vágva, mellyel személyesebb, barátságosabb alapokra helyezte a beszélgetést, mintha a meleg irodalom felől próbált volna közelíteni. Gerevich András szerint Erósz mindannyiunkban, mindenki életenergiájában és az élet minden formájában jelen van. Erósz annyi, mint otthon lenni egy másik emberben, ahol szinte heterotópiaként jelenik meg a másik test. Gerevich nyíltan ír a férfiszerelemről, körüljárja a társadalom által legtöbbször devianciaként kezelt tiltott szerelmek és kapcsolatok világát, őszintén beszél kapott vagy okozott testi-lelki sérülések megtapasztalásáról. Korábbi köteteiben inkább még közvetetten, elvontabban, de ugyanúgy jelen van Erósz.

Lírai és a mű esztétikai szempontjából persze nem lényeges, hogy hetero vagy homo szerelmi kapcsolatokról beszél-e egy vers, hiszen mindkettő közel azonos nyelven próbálja leképezni a világot, ezt talán alátámasztja az első kötetek hetero visszhangja is, de tény, ha valaki Gerevichet olvas, valahogy mégsem marad semleges a nyelv.

Ez főként A Barátok és a Tizenhat naplemente verseiben válik izgalmassá, egyre oldottabbá válik a kötetek nyelvezete; a melegség tematizálását meghaladva egyre nagyobb szerepet kap az otthontalanságból fakadó szorongás feldolgozása, a családi, gyermekkori emlékek felidézése, a korábban jellmező elfojtás és beteljesületlenség pedig egyfajta rezignált elfogadássá szelídül.

Szó esik a vallási szimbólumok explicit képekben történő megjelenéséről is. Ugyanígy a szexualitás burkolt, játékos kifejezések általi felvillantásáról (homokozó, homokóra).

Az elmúlt években közben felkapottá vált itthon a gender studies, a melegség elfogadásának kérdése, ahogy arra Miksó is rávilágított. Ebből fakadóan joggal tehetjük fel a kérdést: manapság, hazánkban mennyire skatulyáznak be egy meleg költőt/írót, mennyire lehet egyáltalán engedni ezeknek a kategorikus meghatározásoknak?

Ahogy Gerevich most is és korábbi interjúiban is elmondta, egyrészt nem érdeklik a kategóriák, másrészt nem vágyik másféle címkékre, nem utasítja el a meleg költő címet, viszont egysíkúnak, egydimenziósnak tartja. Alapvetően ellentmondásos a helyzet, hiszen ha egy meleg költő intim, vallomásos verseket ír, elkerülhetetlenül felmerül, hogy vállalja-e azt a társadalmi felelősséget, amely révén a meleg közösség egyfajta képviselőjévé válik. Holott az alkotás szimpla önreflexió, szóval igen, ez egy olyan helyzet, amit meg kell tanulni kezelni, meg kell szokni.

Szóba került, hogy mennyire lehet kitérni a politikai állásfoglalás elől egy kisebbségi alkotónak. Gerevich szerint kisebbségi költőként egyrészt elkerülhetetlen, hogy az ember ne találja magát olyan szerepben, mintha egy közösség nevében szólna, ugyanakkor ő csak a saját nevében beszél.

A jó hangulatú, kötetlen beszélgetést szabad kérdésfeltevés követett, reflektálva és tovább boncolva a homoszexualitás, irodalom, társadalmi szerepvállalás kérdésköreit.

Végezetül Gerevich felolvasott párat versei közül, dinamikus keretbe zárva ezzel az egész estet.