Annak idején 1995-ben Will Smith még főleg csak rapper és tévés színész volt, de jött egy film, ami mindent megváltoztatott, és olyan pályára rakta őt, aminek a végén igazi világsztár lett. Érkezik a Bad Boys 3! – írja a Noizz.

Ez az alkotás a Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? volt, ami nem csak az ő karrierjét emelte fel, de az addig szintén csak komikus szerepekben ismert Martin Lawrence-ét is, akit a Gagyi Mami-filmekből ismerhetünk.

Elég furcsán nézett ki akkoriban, hogy ez a két vicces figura lesz egy akciófilmben, ráadásul egy olyan ember rendezi, aki eddig csak klipeket csinált, és nincs rendes tapasztalata.

Mint tudjátok, ez már történelem, ugyanis hatalmas siker lett, és a rendező, Michael Bay ma már meghatározó alakja a filmiparnak, köszönhető ez a Transformers-filmeknek. El is készült 2003-ban a folytatás, a Bad Boys 2. – Már megint a rosszfiúk, ami szintén elég sok pénzt hozott, aztán csak vártunk. Voltak hírek, hogy jön a harmadik rész, de azok mind elhaltak, Will Smith se volt túl nyitott a dologra, de most olyat jelentett be a Sony, hogy minden rajongó örülhet.

Ekkora ingyen hírverést még nem kapott a magyar street art Will Smith-től

1m Likes, 15.5k Comments – Will Smith (@willsmith) on Instagram: “#WorldCup Video Shoot. I drank WAAAYY too much Coffee!! ?: @jas” Az oroszországi foci vébé egyik himnuszának szánt dalhoz a klipet forgatták hazánkban. Szóval igen, az orosz videópromó az oroszosodott Magyarország otthonában készült. Smith nem csak énekel, de a brazil csillaggal, Ronaldinhoval is focizik.

Ugyanis 17 évnyi várakozás után, jön a Bad Boys 3, azaz jelenlegi címén Bad Boys for Life, ráadásul már a bemutatót is belőtték 2020-ra. Ez aztán az örömhír! Azt is elárulták, hogy Will Smith már aláírt, és Martin Lawrence is nagyon úgy tűnik, hogy visszatér, szóval minden adott, egyedül a rendező lesz más. Ez mondjuk nem is baj, mert, ha megnézzük, hogy Michael Bay milyen filmeket rendezett az utóbbi években, akkor jogosan érezhetjük azt, hogy ideje egy frissítésnek.

Woosah Gif Bad Boys 2
Már A Bad Boys 2-Ért Is Oda-Vissza Voltunk / Forrás: Giphy

 

Jelen állás szerint Adil El Arbi és Bilall Fallah ül be a rendezői székbe, akik még nem túl ismert belga rendezők, de biztos, hogy értik a dolgukat, mert nem csak a Bad Boys folytatásán dolgoznak, de a Beverly Hills-i Zsaru negyedik részén is ügyködnek a háttérben, persze az utóbbi még csak pletyka. Szerencsére a színészek még nem öregedtek ki annyira, hogy hiteltelenek legyenek, de az biztos, hogy a humor egyik fő forrása a koruk lesz. Ti is várjátok már Will Smith és Martin Lawrence legújabb kalandját? Vagy már elkéstek a folytatással?

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.