A Rombusz Műhely Így dicsérjük Erószt programsorozatának újabb felvonásában Fekete Attila Árnyak(t) című kiállítását tekinthették meg az érdeklődők, melyet Czap Gábor, az Új Alkotóműhely Egyesület tagjának performansza nyitott meg.

Hirdetés

Árnyakban és fényekben játszó női testrészek fekete-fehér portréi, melyek felülírják

a test elevenségét, és kivonják az aktból a lélegző modellt. A konstruált látvány dominanciája érvényesül az erotikus tartalom felett, ezzel semlegesítve, tárgyiasítva az ábrázolás tárgyát: magát a nőt.

– fogalmazza Salamon Júlia az esemény, valamint a kiállítás leírásában, melynek a Rombusz Műhely adott otthont.

Fekete Attila március 24-én megnyitott – egyébként be nem fejezett – tárlata folytatja a Műhely tematikus programsorozatát, az Így dicsérjük Erószt, amely

Platón Lakoma című dialógusának azt a részletét idézi fel, ahol is az ókori Hellász jeles gondolkodói, nem kevés bor elfogyasztása mellett dicsőítik Erószt

– ahogyan azt Oláh Norbert, a kiállítás társszervezője fogalmazta.

Árnyak(t) / Czap Gábor
Czap Gábor az Árnyak(!) kiállításon / Fotó: Fekete Attila

A tárlat darabjai tehát egytől egyig mintha kiragadott részletei, kiemelt elemei lennének egy-egy női aktnak, ahol a leghangsúlyosabb szerepe valóban nem a női alaknak mint modellnek van, hanem az árnyék és a fény játékának. Csíkozott, körkörös, valamint az egyik fotón csipkefüggönyre emlékeztető mintákat is kirajzol a női testekre a kettő között lezajló kvázi párbeszéd, amely rengeteg kérdést felvet. A nézőben viszont felmerülhet a kérdés, hogy mennyiben mondanak újat, mekkora mértékben tesznek hozzá ahhoz a gazdag kortársi fotóművészeti hagyományhoz, amelyben folyamatosan keresik a testiség koncepcionális „felhasználási” módozatait. Mindenesetre az estet, a Rombuszt ez alkalommal nem ez tette színesebbé.

Árnyak(t) / Czap Gábor
Czap Gábor performansza / Fotó: Fekete Attila

A kiállítást ez alkalommal egy rövid, ám annál sokatmondóbb performansz nyitotta meg Czap Gábor, az Új Alkotóműhely Egyesület tagjának előadásában, amely nem pusztán ehhez a tárlathoz, hanem a Rombusz Műhely programsorozatához is szervesen kapcsolódott.

Czap lassú mozdulatokkal vetkőzött, míg alsónadrágjától is megszabadult. Meztelenül állt a közönség előtt, majd egy agresszív kiáltást hallatott.

Ekkor megfordult, és láttatni engedte a hátára, piros színnel rajzolt szívet, mire ő csábítónak ható tekintettel nézett vissza az őt nézőkre. Végül felöltözött – viszont ruháit fordított sorrendben vette fel. Előbb a pulóvert húzta magára, majd a pólót, a trikót; majd a farmert, amire az alsóját húzta fel, legvégül a zoknik. Zárásként pedig elhagyta a Rombusz Műhely kiállítóterét.

Nyitva hagyott kérdések közepette – hogy a performansz épp dicsérte vagy kárhoztatta-e Erószt, vagy a vágyott személy hiányának a metaforája-e mindez, a meztelen férfi test a női aktokkal kiállított térben – vonult vissza a közönség mindezek után, hogy mindenki elgondolkodhasson a kérdésen, hogyan is dicsérjük Erószt.