A Homo Ludens Project legújabb előadása, a Megfigyelő játék szinopszisa szerint minél hasznosabb valaki a köztársaság számára, annál több pontot kap és annál jobb életet élhet. Akinek kevés pontja van, mert kártékony figurának minősül, az ellehetetlenül.

Két néző tud részt venni

A Homo Ludens Project alkotóközössége különleges, a színház és a film határán mozgó előadást mutat be. A közlemény szerint a Megfigyelő játék elhagyja a hagyományos színházi kereteket, és utcaszínházként Szeged közkedvelt területein, utcáin, közterein játszódik. Ezzel együtt pedig egyszerre egy élőben közvetített, résztvevői film is. Egy biztos: akár a helyszínen, akár online nézi, mint írják, egy humoros, az akciófilmek mintájára készült, izgalmas előadást láthat a közönség a Homo Ludens Projectnek köszönhetően.

A játékosság az új produkcióban sem marad el a Homo Ludens Project felhívása szerint. A helyszínen két néző tud részt venni, akik aktív résztvevőjévé válnak az eseményeknek. A Megfigyelő játék története szerint ők is játékosok lesznek, mégpedig a szemek, akik okostelefonokkal figyelik meg a szereplőket, segítve ezzel a karaktereket, hogy elérjék céljukat. Aki online szeretné nézni az előadást, az pedig élőben kommentelhet, szavazhat és egyes esetekben dönthet is a szereplők sorsáról.

Az előadás szereplőit Botka Dóra, Bánföldi Szilárd és Szilágyi Szabolcs alakítják. A produkcióban Nahóczki Viktor felel a látványért, a kisfilmekért és az élő közvetítésért. A Megfigyelő játék rendezője Benkő Imola Orsolya, aki az előadás szövegkönyvét és forgatókönyvét is jegyzi.

A Homo Ludens Project előadásának szinopszisa:

Disztópiánk szerint Magyarország államformája Egyesült Digitális Köztársaság. A társadalom közel 75%-a kamerákkal megfigyelt környezetben él, ami a társadalmi biztonságot garantálja. Egy mesterséges intelligencia kreditpontok szerint osztályozza a polgárokat. Minél hasznosabb valaki a köztársaság számára, annál több pontot kap és annál jobb életet élhet. Akinek kevés pontja van, mert kártékony figurának minősül, az ellehetetlenül.
Éppen ezért az Egyesült Digitális Köztársaság egy élő show-műsort hirdet, a Megfigyelő játékot.
Ebben két olyan ember versenyez, aki kevés ponttal rendelkezik. Ha nyernek, elfoglalhatják méltó helyüket a társadalomban. Ha veszítenek, kitaszítottakká válnak. Sikerül nekik? Hogyan tudják elérni a céljukat? Itt minden az, aminek látszik. Vagy mégsem?

Nyomokban Petőfi Sándort és Boguslaw Schaeffert tartalmaz.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.