A televíziós tehetségkutatók állandó botrányhőse, Hörcher László újabb műsorban tesztelte a jelenlévők türelmét. Ezúttal az RTL A legjobb ajánlat című műsorában próbált szerencsét, ahol sajátos, szürrealista olajfestményeit kínálta eladásra. A produkcióban Felfedezőkként ülő műtárgykereskedők és szakértők azonban nem estek hasra az alkotásoktól, ami pillanatok alatt meglehetősen feszült légkört teremtett a stúdióban. Hörcher állítása szerint az egyik képet Nagy Feró rendelte tőle, ám a szakmai zsűrit ez sem hatotta meg túlságosan – írta meg a Index.

A szakértők egymás után fogalmazták meg megsemmisítő véleményüket a tabudöntögetőnek szánt képekről. Szendrő Péter szerint a festmények kifejezetten klisések, míg Polgár Árpád azt emelte ki, hogy semmiféle szakmai felkészültséget nem lát az alkotások mögött. A végső döfést Kováts Dávid adta meg, aki kijelentette, hogy Hörcher teljesítménye fényévekre van a virtuóztól, és ehhez hasonlót bármelyik iskolás képes lenne festeni. A megjegyzés azonnal kirobbantotta a vitát.

Hörcher László teljesen elveszítette a fejét a kritika hallatán

A kritika láttán a művész nem maradt adósa a Felfedezőknek, és rögtön visszatámadott. „Baromság! Nagyon közel van, sőt, még annál is túl. Nincsen igazad. Nem értesz hozzá, laikus vagy” – jelentette ki Kovátsnak az olajfestmények védelmében. Amikor a szakértő próbálta leinteni a kioktató hangnemet, a helyzet tovább élesedett. Hörcher nem fogadta el a laikusnak bélyegzést, és a határozott visszautasításra kiabálva reagált: „Micsoda? Na jó! Mással szórakozzál! Erre nem vagyok kíváncsi!”

Polgár Árpád próbálta diplomáciával lezárni a meddő vitát, és felajánlotta, hogy térjenek rá a lényegre, vagyis adjanak árajánlatot a képekre. Hörchert viszont ekkorra már egyáltalán nem érdekelte a kereskedelmi üzlet, és nyomdafestéket nem tűrő tirádába kezdett a licitálók felé. Kijelentette, hogy fillérekért nem válik meg az alkotásaitól, miközben a stúdióban ülők szakértelmét és humorérzékét kérdőjelezte meg.

Hétszámjegyű összeget követelt, majd szitkozódva hagyta el a helyszínt

A felbőszült eladó egyértelművé tette, hogy a szakmai zsűri véleménye hidegen hagyja. „Nem érdekel az árajánlatotok! Hétszámjegyű összeg alatt ki nem adom darabját! Nem érdekel a licitálásotok, alacsony az ingerküszöbötök. Nincsen humorotok ehhez, nem értetek hozzá, szakmán kívüli, illegitim, botcsinálta, licitáló garnitúrának tekintelek titeket. Fel is út, le is út. Menjél haza licitáló garnitúra magadnak! Puszi a farizmaimra, puszi a fenekemre” – sorolta felháborodva Hörcher, világossá téve, hogy az üzletnek végleg lőttek.

A kiabálás és a folyamatos sértegetés végül betette a kaput a stúdióban. Kováts Dávid megelégelte az ordítozást, és határozottan felszólította az eladót a távozásra, utalva rá, hogy jobb, ha nem várja meg, amíg feláll a székéből. Czeglédi Laura ekkor már csak annyit kért, hogy valaki vigye ki az elszabadult festőt. Hörcher László végül nem maradt adós a búcsúval sem: mielőtt kilépett volna az ajtón, bemutatott a Felfedezőknek, és még odavetette, hogy „Ki vagytok rúgva! Hülyékkel nem vitatkozom, humortalan senkik vagytok!” – vette észre a jelenetet az