Fürcht Pál hivatalos megszólalása és a belső feszültségek

Az Aranykonvoj-ügy mellett Horváth Lóránt Fürcht Pál volt főügyész jogi képviseletét is ellátja a vele szemben indított fegyelmi eljárásban. Miután Magyar Péter miniszterelnök egy Facebook-bejegyzésben sürgette a volt vezető kiállását, az ügyvéd közleményben jelezte, hogy védence készen áll megtenni a vallomását.

A jogász az egyeztetéseket felidézve így nyilatkozott: „Aznap este, vasárnap este egy hosszú kommunikáción voltam Fürcht Pállal, és abban maradtunk, hogy erre valamilyen reakciót kell adni. Végül az én Facebook-oldalamon jött a válasz, hogy határozott álláspontunk, hogy ezekben az ügyekben meg kíván szólalni a megfelelő és hatáskörrel rendelkező hatóságok előtt”. Hozzátette, a volt főügyész kötött jogi státusza korábban gátolta a megszólalást, a fegyelmi eljárás azonban lehetőséget teremt a tények elmondására – írta meg a Szeretlek Magyarország.

Horváth Lóránt aláhúzta, hogy védence fellépése azért bír kiemelt súllyal, mert a cél feltárni „az ügyészség elmúlt 16 évben történt visszaéléseit”. Hozzátette azt is: „Ha Fürcht Pál az egyetlen ügyész ebben a hatalmas ügyészi karban, aki jelentkezett arra a feladatra, hogy egyáltalán beszéljen – mert kinézek az ajtón, és nem látom az ügyészeket, sem főügyészeket sorban állni, hogy vallomásokat tegyenek –, akkor ezt értékelni kell”.