Hunyadi Donatella édesapjáról is beszélt, szívszorító vallomás jön!

Kiszel Tünde lánya, Hunyadi Donatella a gyerekkoráról vallott a Hot! magazinnak.

Hunyadi Donatella: Egyáltalán nem. Ha elment szerepelni, akkor általában én is elkísértem, de ennyi. Tizenegy-tizenkét éves koromban mondtam neki, hogy nem szeretnék szerepelni a naptárakon és a műsorokban, ő pedig megértette. Volt, amikor bevitt olyan műsorokba, ahol amúgy nem akartam szerepelni, de az emberek nem szerettek volna elfelejteni, így úgy döntöttem, hogy szereplek, de saját jogon.

Kapcsolódó cikk

Hot!: A szigorúság vagy inkább az engedékenység volt jellemző a gyermekéveidre?

H. D.: Inkább az engedékenység. Ha mondhatok ilyet, kiskoromban eléggé el voltam kényeztetve, minden játékot megkaptam, amit kértem. A nevem jelentése „Isten ajándéka”, édesanyám pedig így is tekintett rám kiskorom óta. Amikor kamaszodni kezdtem, ő is szigorúbb lett. Akkor íratott be táncra, szí­ni­ta­no­dá­ba, zongorára, hogy kiderüljön, miben vagyok a legtehetségesebb.

Hot!: Milyen neveltetést kaptál

H. D.: Édesanyám nagyon jó értékeket adott át nekem: tisztelet, szeretet, őszinteség, becsületesség. Ezek szerint élem az életemet és próbálok viszonyulni más emberekhez. Tinikoromban volt egy erős dackorszakom, amikor nem értékeltem az odafigyelését úgy, ahogy kellett volna. Kamaszként besokalltam a túlzott törődéstől, de utólag rájöttem, hogy ez nekem mennyire kellett, és milyen jó volt, hiszen emiatt lettem az, aki vagyok.

Hot!: Apukád mennyire játszott szerepet az életedben?

H. D.: Semennyire.

Édesapámmal tizennyolc éves korom előtt kétszer találkoztunk, olyan körülmények között, ami nem gyereknek való, de erről nem szeretnék többet beszélni. Tizennyolc éves koromban megkeresett, hogy szeretné tartani velem a kapcsolatot, de nem sikerült olyan viszonyt kialakítani, amilyet szeretett volna, én pedig nem tudok rá apaként tekinteni.

Hot!: Akkor semmilyen kapcsolatod nincs vele?

H.D.: Azt nem mondanám, mert egész sokat beszélünk, heti több alkalommal telefonálunk, meg mindig érdeklődik felőlem. Látom is rajta, hogy kíváncsi rám, mi van velem, és segíteni akar. Ám sajnos ezeket nem tudom úgy fogadni, mint ha egy apa mondaná. Nem tizennyolc évesen kell elkezdeni apának lenni, így nem is alakult ki ez az érzelmi kapcsolat, ami felnőttként meg felesleges.

A teljes interjút ide kattintva olvashatjátok el.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.