Újabb részletek derültek ki Ian Watkins, a Lostprophets frontemberének fogvatartási körülményeiről, miután a kegyetlen pedofil bűncselekmények miatt elítélt énekest múlt héten egy rabtársa meggyilkolta. A hírhedt brit „Szörnykastélyban” a fogvatartottak kétharmada szexuális erőszak miatt ül, de egykori elítéltek szerint Watkins így is állandó veszélyben élt. Az énekes fogságban is több száz oldalnyi szerelmeslevelet kapott rajongóitól – rajtuk keresztül próbálhatott pénzt és kábítószert csempészni a börtön falai közé.
A Lostprophets egykori énekese pénteken halt meg az Egyesült Királyság legveszélyesebb börtönében, miután egy rabtársa nyakon szúrta. A különösen kegyetlen gyerekek elleni szexuális bűncselekményekért elítélt Watkins a késelés következtében elvérzett. Az énekes két évvel ezelőtt már túlélt egy hasonló késeléses támadást – de a legendák szerint már évekkel azelőtt megjósolta, hogyan fogják megölni.
A vádirat szerint a crack-, meth- és heroinfüggő Watkins az ujja köré csavarta és válogatott aljasságokra vette rá fiatal, gyakran még kiskorú női rajongóit: volt, akit arra kényszerített, hogy szexuálisan erőszakoskodjon a saját csecsemőjével, miközben ezt az énekes Skype-on nézte. Az eljárást nagyban megkönnyítette, hogy Watkins előszeretettel rögzítette is a történteket, számítógépén egy rakás fotót és videót találtak újszülöttek sérelmére elkövetett szexuális bántalmazásokról is.
Kapcsolódó cikk
Meggyilkolták a börtönben a világhírű rocksztárt, akit 29 évre ítéltek pedofília miatt
Ian Watkins, a Lostprophets zenekar egykori frontembere, akit 29 évre ítéltek gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények miatt, meghalt a börtönben.
A Daily Mailnek nyilatkozó egykori fogvatartott szerint a nyugat-yorkshire-i Wakefield börtönben – közismert nevén „Szörnykastélyban” – harmincöt éves büntetését töltő énekes „gyakorlatilag halálra volt ítélve”, mivel a többi elítélt különösen megveti a gyerekbántalmazókat.
„Van a börtönben egy íratlan szabály, hogy nem kérdezősködünk arról, ki milyen bűncselekményt követett el. Watkinsról mindenki pontosan tudta, hogy megpróbált megerőszakolni egy csecsemőt. Magányos, önző, könyörtelen farkas volt. Nem igazán voltak barátai, sok időt töltött egyedül a cellájában. De így is minden nap bántalmazták” – mondja.
Kapcsolódó cikk
Végre tisztázta a nevét az a 74 éves nő, aki 27 évet töltött rács mögött egy gyilkosságért, amit nem ő követett el
Tennessee állambeli nőt a múlt héten mentették fel, miután 27 évet töltött rács mögött egy olyan bűncselekmény miatt, amelyet nem követett el.
Az intézményben a rabok mintegy kétharmada szexuális bűncselekmények miatt ül, de a büntetésüket töltő személyek közt vannak Roy Whiting és Mark Bridger gyerekgyilkosok, Jeremy Bamber, aki a nyolcvanas években kiírtotta saját családját, és Robert Maudsley, az Egyesült Királyság leghosszabb ideje őrizetben lévő foglya is, aki több rabtársát is megölte, egyikük koponyját pedig kikanalazta. Egyesek szerint ő inspirálta Hannibal Lecter karakterét Jonathan Demme – A bárányok hallgatnak című filmjében.
A cikk szerint Watkins még fogságban is kapcsolatban állt a rajongó nőkkel, akik leveleket írtak neki, sőt, néhányan meg is látogatták. Cellájának átkutatása során egyszer egy GT-Star telefont találtak nála – pontosabban a végbélnyílásában –, amiben hét nő telefonszámát tárolta.
Az évek alatt Watkins mintegy hatszáz oldalnyi szerelmes- és szexuális fantáziákat taglaló levelet gyűjthetett össze a nőktől. A fogvatartottak rendszeresen láttak jönni hozzá „groupie-kat” és három húszas éveik közepén járó „gót” lányt. Az énekes úgy igyekezhetett védelmet vásárolni magának a többi elítélt szemében, hogy rajtuk keresztül pénzt és kábítószert próbált becsempészni a börtön falai közé.
Kapcsolódó cikk
Megkéselték a börtönben a pedofília miatt elítélt híres rockzenészt
Ian Watkins énekest 2013-ban ítélték el gyerekekkel kapcsolatos szexuális bűncselekmények miatt.



























