Ifjabb Bódi Guszti nemrég a Séfek séfe műsorban vallotta be, hiába tűnik a Bódi család harmonikusnak kívülről, neki nem jó a kapcsolata a szüleivel. Az esetre testvére, Csaba is reagált, aki azt mondta, félti szülei egészségét a feléjük áradó gyűlölet miatt.
Azt pletykálták, hogy a legidősebb Bódi-gyerekkel azért szakíthatták meg a kapcsolatot, mert kábítószer-fogyasztásba kezdett, és a családi kasszát is kifosztotta, de ezt Ifj. Bódi Guszti határozottan tagadja, írja a Blikk.
Nem tagadom, amikor húszéves voltam, kipróbáltam, de csak a marihuánát. Ám az egyáltalán nem igaz, hogy a család pénzét, milliókat elvittem!
– szögezte le, majd hozzátette, a család nem nézte jó szemmel, hogy elvált, mivel ez nem elfogadott a roma kultúrában.
Feladtuk a budapesti létünket, Gyulán vettünk házat. Eközben édesanyámmal tartottam a kapcsolatot, aki sokat segített. Bár anyu ezért sok bántást kaphatott...
“Egyszer csak észrevettem, hogy nehezen bírja. Mondta is, hogy nincs tovább! Mivel féltettem az egészségét, lemondtam vele is a kapcsolattartásról” – árulta el. Már másfél éve nem beszélt édesanyjával, édesapjával is rengeteg konfliktusa volt, de bevallása szerint szeretett volna kibékülni velük.
Az is a roma hagyományokhoz tartozik, hogy ha a családfő nem akarja, még a kertkapuig sem jutok el, nemhogy bocsánatot tudnék kérni a szüleimtől!
“Az öcsém azt nyilatkozta, keressem fel őket, és hogy nekem kell megtenni az első lépést, kellő tisztelettel. De ezt megtettem már korábban is, és vita kerekedett közöttünk” – magyarázta Bódi, aki nagybátyjával is üzent apjának, hogy bocsánatot kérjen.
Bódi úgy érzi, már nincs rá lehetőség, hogy rendezzék a konfliktust, és csak el kell fogadnia, hogy ő nem része már a családnak.
Kapcsolódó cikk
Bódi Csabi reagált a botrányra: “a bátyám 15 perc hírnévért cserébe kiárulta a Bódi családot”
Rengeteg bántó kommentet kapnak az idősebb fiú nyilatkozata óta.