A napi rutin része, gyerekként és szülőként is, pedig a „Mi volt ma a suliban?” kérdés egyik végén sem kellemes állni. A kérdező is tudja, hogy érdemi választ nem fog kapni, a gyerek pedig érzi, hogy ez a kérdés túl általános, amihez nehezen tud kapcsolódni. De akkor hogyan tudjuk meg, mi is történt valójában a gyerekünkkel egész nap?

Tudjunk jól kérdezni!

Szülőként nem egyszerű megnyitni a gyerekeinket és érdemi kommunikációt folytatni velük, hogy kiszedjük belőlük, amire valóban kíváncsiak vagyunk. Sokszor nem tudják, hogyan öntsék szavakba azt a rengeteg élményt, amely egy iskolában töltött nap során éri őket. Nem tudják megfogalmazni az érzéseiket és gondolataikat, és az is előfordulhat, hogy bizonytalanok abban, mi az, amit elmondhatnak a felnőtteknek. Egy szülőnek viszont az a dolga, hogy ebben segítsen.

Az alábbiakban felsoroltunk néhány olyan konkrét kérdést a Bright Side segítségével, amelyekkel a szülő és a gyermeke könnyebben tudja megtalálni a közös nyelvet.

A klasszikus „Na, mi volt ma a suliban?” kerülendő

Ez a kérdés csak addig működik, amíg új az iskolába járás élménye. Amint rutinná válik az iskola, elveszti hatékonyságát, és a gyerek nem fog napi szinten úgy beszámolni minden részletről, ahogy év elején.

Mi Volt Ma Az Iskolaban Kommunikacio 1

Úgy kell tudnunk kérdezni, hogy a kérdésbe ne kódoljuk bele az egyszavas választ, hanem olyan megkapó kérdéssel álljunk elő, amelyre legalább egy mondattal tud válaszolni a gyerek, ami aztán kiindulópontot jelent a párbeszéd kialakulásához.

Fontos, hogy konkrét kérdést tegyünk fel, hiszen a „Mi volt ma a suliban?” túl általános, így a kisdiák szempontjából nehéz összefoglalni a nap történéseit.

Számos egyéb kérdéssel kiválthatjuk

Mi Volt Ma Az Iskolaban Kommunikacio 4

1. Mondd el, milyen izgalmas dolgokról tanultál ma!

2. Érezted-e úgy, hogy nem értesz valamit az órán?

3. Tapasztaltad-e, hogy valaki nem viselkedik veled tisztelettudóan?

4. Mire voltál ma büszke?

5. Miről beszélgettetek ma az osztálytársaddal/barátaiddal?

6. Mit éreztél ma nehéznek a suliban?

7. Minek örültél ma?

8. Szeretnél beszélni olyasmiről, amiben a segítségedre lehetek?

9. Van valami, amitől tartasz?

10. Lesz valami érdekes holnap, amit már nagyon vársz?

Mi Volt Ma Az Iskolaban Kommunikacio 2

11. MI volt a legjobb/legrosszabb dolog ma a suliban?

12. Meséld el, miken nevettél ma!

13. Ha rajtad múlna, ki mellett szeretnél ülni a padban? És ki mellett nem? Miért?

14. Melyik a legszuperebb hely a suliban?

15. Segítettél ma az osztályban valamiben?

16. Kaptál ma bárkitől segítséget?

17. Volt, hogy unatkozál ma a suliban?

18. Szerinted milyen az órarended? Min változtatnál?

19. A mai napod miben volt más, mint a tegnapi? Holnap szerinted milyen újdonságban lesz részed?

20. Mi fogott meg ma a leginkább a suliban? Ábrándoztál valamiről a szünetben?

Mi Volt Ma Az Iskolaban Kommunikacio 3

21. Meséld el, miről tanultatok ma, ami a legjobban felkeltette az érdeklődésedet!

22. Mi volt ma a legjobb ebéd előtt? Miért?

23. Ma kivel töltötted együtt a legtöbb időt?

24. Te miket tanítanál, ha te lennél a tanár?

25. Ma min lepődtél meg?

Éreztesd a gyerekkel, hogy megértő vagy vele

  • Amikor elkezd mesélni, ne szakítsd félbe! 
  • Amikor befejezte, kérd meg, hogy meséljen még részletesebben az adott témáról. Például, ha valami aggasztja, de kerüli a dolgot, add tudomására, hogy bátran elmondhatja a teljes történetet.
  • Kérdezd meg, mit érez, és biztosítsd róla, hogy teljesen rendben van, hogy úgy érez. 
  • Köszönd meg, hogy elmondta a gondolatait neked.
Mi Volt Ma Az Iskolaban Kommunikacio 5

Ha további megbízható gyereknevelési tanácsokról olvasnál, böngéssz Életmód rovatunkban!

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet