Február 27-én Budapesten a Papp László Sportarénában adott koncertet a hosszú évek óta töretlen sikerrel alkotó hegedűművész, Lindsey Stirling. Az amerikai zeneszerző dalait a hegedű könnyedsége és az elektronikus ütemek ötvözése teszi egyedivé. Neve mára eggyé vált szemet és fület egyszerre gyönyörködtető előadásmódjával. Hegedűjátékát folyamatosan táncmozdulatok, akrobatikus mutatványok kísérik.

Lindsey az augusztus 19-én megjelent Brave Enough című albumának európai bemutató turnéja keretében tért vissza hazánkba. 2015-ben járt nálunk először, a The Music Box Tour alkalmával. Érkezését mindkét esetben nagy érdeklődés fogadta, a jegyek gyorsan fogytak; a koncert előtt egy héttel már csak néhány, a hátsó sorokba szóló hely volt elérhető idén is.

A koncertet a The Phoenix című dal nyitotta. Bár úgy tűnt, Lindsey játszik a színpad közepén a félhomályban, valójában egy táncosa imitálta a mozdulatait, az igazi Lindsey pedig a közönség soraiból szaladt fel a színpadra, hatalmas meglepetést és örömet okozva ezzel rajongóinak.

01 Photos By Jim Chapin
Fotó: Jim Chapin

Fellépésein összes dalához egyedileg kidolgozott látványvilág társul, melyekhez minden esetben illeszkednek a fellépőruhák is. Lindseyt összesen hatféle öltözékben láthattuk a bő másfélórás show alatt, melyeket rekordsebességgel váltott a színfalak mögött.

A már az előző turné során is alkalmazott technikai megoldások rendkívül különleges élményt kölcsönöztek a koncertnek. Egyes dalok alatt a színpadon egy majdnem áttetsző vásznat engedtek le, melyre különböző árnyakat, képeket vetítettek. A Lost Girls során megidézett erdő homályainak erős vizualitása nagy hatással volt a közönségre.

04 Photo By Steve Jennings
Fotó: Steve Jennings

A szó szoros értelmében bűvészkedésnek lehettünk szemtanúi, hiszen az új albumon szereplő Hold My Heart alatt különböző mutatványokkal szórakoztatták a közönséget.

05 Photo By Csillag Tibor
Fotó: Csillag Tibor

És ha mindez nem lenne elég, a táncosok a közönség soraiba le-leszaladva megtáncoltatták a hallgatóságot is. Lindsey dalaira jellemző, hogy igen erős érzelmeket közvetítenek és hívnak elő a publikumból. Az este során helyet kaptak kevésbé vidám, az őt ért veszteségekhez kapcsolódó dalok is. A hangszervirtuóz édesapja, rákkal vívott kitartó küzdelme után, éppen a turné indulása előtt hunyt el. Lindsey legjobb barátja, Gavi (Jason Gaviati — a szerk.) pedig szintén nemrég, 2015 novemberében távozott. Gavi volt a banda billentyűse, az első koncerttől kezdve folyamatosan együtt dolgoztak. A Those Days című dal alatt közös emlékeik videói jelentek meg a háttérben. Felcsendült a Gavi’s Song is amelyet még együtt kezdtek el írni, de befejeznie már egyedül kellett. A dalokkal, képekkel és Lindsey őszinte szavaival gyönyörű emléket állítottak a még előző budapesti koncerten nálunk is zenélő Gavinak.

06 Forrás Lindsey Stirling Hivatalos Oldala
Fotó: Lindsey Stirling Hivatalos Weboldala

A majd’ kétórás koncert igazi érzelmi hullámvasút volt, melynek minden perce lekötötte a néző-hallgatók figyelmét. Az összes apró szünet valamiféle mutatvánnyal vagy szórakoztató jelenettel volt betöltve. Bár kizárólag ülőjegyeket értékesítettek, az utolsó három szám során a közönség egésze felállva tapsolt és táncolt. S nem csak mi, az utolsó dalnál már a teljes „turné család”, a táncosok, roadok, színpadépítők, hangért és fényekért felelős szakemberek mindannyian együtt tomboltak a színpadon. Kifejezve ezzel, hogy egy efféle igényes és emlékezetes produkció mennyi ember összehangolt és precíz munkájának az eredménye.

Ez pedig egy videó a koncertről, hogy átéljétek ti is:

Címlapfotó: Ryan Pollack

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.