Egyre komolyabb gondot jelent számára a nyilvánosság előtti szereplés.

A brit sajtó kész tényként állítja, hogy az idén már 96. életévét töltő II. Erzsébet királynő kerekesszékbe kényszerült – írta me a Daily Mail. A hírportál hozzátette, ez az oka, hogy folyamatosan lemondja a kötelezettségeit, mert nem akarja, hogy a nyilvánosság is szembesüljön az egészségügyi problémáival.

A hírt erősíti meg az is, hogy az uralkodónő kedvelt skóciai Balmoral-kastélyát a közelmúltban akadálymentessé tették, egyebek mellett olyan liftet szereltek be, amely alkalmas egy kerekesszékes személy szállítására is.
A brit lapok elsősorban Christopher Biggins színésztől vették át a szomorú információkat, az udvar semmi efféle hírt nem szokott megerősíteni vagy cáfolni. Normális esetben természetes lenne, hogy egy 95 éves személynek rohamosan hanyatlik az egészsége, Erzsébet problémái azonban nyilvánvalóan politikai kérdéseket is felvetnek.
Hamarosan egy megemlékezést tartanak a királynő tavaly elhunyt férje, Fülöp herceg tiszteletére a westminsteri apátságban, és az udvar mindent elkövet annak érdekében, hogy azon Erzsébet is megjelenhessen. Ha a mozgásában valóban ennyire akadályozott, akkor ki kell találniuk, hogyan bírja ki úgy a ceremóniát, hogy közben a méltósága se sérüljön.

Kapcsolódó cikk

Az uralkodónő állítólag azért sem szeretne kerekesszékben megjelenni a nyilvánosság előtt, mert nem akarja, hogy olyan fotók készüljenek róla, mint a testvéréről, Margit hercegnőről, nem sokkal annak 2002-ben bekövetkezett halála előtt.
Erzsébetet már láthattuk bottal járni, ennél elesettebben azonban nem akar mutatkozni a népe előtt. A koronavírus-járvány mindeddig megfelelő kibúvót jelentett számára, most már azonban az udvar sem tagadhatja, hogy rosszabb az állapota, mint sokan gondolták.

Nemrég egyébként kiszivárgott egy dokumentum, amelyben az olvasható, mi történik a királyi családban, ha II. Erzsébet királynő elhuny, írtuk meg ebben a cikkünkben.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.