A brit miniszterelnök szóvivője szerint II. Erzsébet királynő már órák óta halott volt, amikor a halálhírét közölték a nyilvánossággal.

A Buckingham-palota szeptember 8-án, 18 óra 31-kor hivatalos közleményben jelentette be, hogy II. Erzsébet királynő elhunyt. A halál valós ideje azonban jóval korábban volt, írjaBors.

Az új brit miniszterelnöknek, Liz Truss-nak hivatalos szóvivője bevallása szerint már órákkal korábban, 16 óra 30 perckor szóltak, hogy az uralkodó meghalt.

Az elhunyt királynőről az utolsó hivatalos fotók pont a miniszterelnökkel együtt készültek, ugyanis Truss két nappal halála előtt, szeptember 6-án találkozott vele, hogy az uralkodó hivatalossá tegye kinevezését.

Az utolsó felvételeken a királynő még mosolyogva látható, de másnap már egy online találkozóját hamarabb kellett befejeznie, mivel rosszul érezte magát.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

berki mazsi korhaz serules

Berki Mazsi kórházba került

Berki Mazsi először új frizurájával kavart vihart, nem sokkal később pedig már egy egészen más jellegű dologgal sokkolta követőit.

majka arena koncert csurran cseppen

Ezt csinálta 13 ezer ember Majka koncertjén a Csurran, cseppen dalra

Majka, az ismert ózdi rapper, legújabb dala, a “Csurran, cseppen” azonnal hatalmas szenzációt keltett a zenei világban, miután január végén debütált. A dalhoz készült videoklip villámgyorsan vált virálissá a YouTube-on, ahol rövid idő alatt több millió megtekintést gyűjtött.