Egressy G. Tamás elővette Danny Boyle filmjét (pontosabban Aaron Sorkin forgatókönyvét), amit a tornacsukás, feketegarbós, szakadt farmeros, deres, kopaszodó, Lennon-szemüveges IT-gururól készített.

Az Apple ikonikus figurája, Steve Jobs az ihlető, az ő életéről és drámájáról szól az Ijobs, aki még pár éve mercédesszel furikázott a nyugati parton rendszám nélkül, ami előtt nem vitte el a rák. A rendező-társulatvezető-főszereplő a Bethlen Téri Színházban vitte színre friss darabját. A Spirita Társulat alulról építkező és különböző háttérrel rendelkező alkotók közössége, olyanoké, akiket a színház szeretete tart össze. Színészei és alkotói közt van zenész, kaszkadőr, operaéneklésből kiábrándult, lelkes, ilyen-olyan háttérrel rendelkező fiatal.  

Milyen személyes drámái, sorsfordító pontjai lehettek egy olyan ember életének, aki meghatározta jelenkori, egymástól elhidegült világunkat, a technikai forradalom küszöbén túl, amiben élünk?

Az előadás az életrajzi dráma mögött meghúzódó ellentétre akarja rávilágítani a fényt, ami a munkamániás- és kontrollfüggő karakter szomorú emberi kapcsolatai mögött húzódik.

/ Fotó: Balogh Roland

A színpad padlója fehérre mázolt, a bal hátsó sarokban íróasztal, irodai szék, az asztalon floppy-lemeztartó, mögötte fehér függöny a háttér, a jobb hátsó tér négy fehér lappal tagolt, köztük szürke dobozok. Középen fehér lepellel letakart számítógép. Az előadás bevezető történettel kezdődik. Ez a színpad padlójára vetített szöveg formájában jelenik meg (A Bethlen Téri Szinházban helyet cserélt a nézőtér és a színpad, így jól látszódik minden).  

1984-ben járunk. Steve-en lila zakó virít, zöld nadrág, a ruhája autentikus, hitelesen idézi fel bennem a ’80-as évek esetlenül szabott hangulatát. A padlóra vetített videón garázsban rakják össze az első számítógépet Steve Wozniak-kal (Bárány Gergely), vicces és közvetlen dialógusok tarkítják ezt a videót, ami annyira szerethető, amennyire olcsó technikával készült.

Az az érzésem támad, hogy a karikatúráját látom ezeknek az embereknek, a darab a darabban játék  közvetlen viszonyt teremt a közönséggel.

Shakespeare-t juttatja eszembe. Arra számítok, hogy az előadás – már csak a téma miatt is – tele lesz interaktív elemekkel, de nem. Sajnálom, hogy nem tér vissza a vetítés az előadás során, mert roppant érdekesnek találtam azt a szálat, és az általa életre keltett atmoszférát.  

/ Fotó: Balogh Roland

Nehéz feladatra vállalkozott Egressy G. Tamás mert nemcsak a főszereplője, hanem a szerzője és a rendezője is egyben az előadásnak.

Ettől függetlenül parányi jelét sem mutatja az önfényezésnek, és valójában rendkívül passzol ez az alapfelállás az általa életre hívott irányításmániás Steve Jobs-hoz is.

A dialógusok kerülik az érzelgősséget, tárgyszerűek, és következetesen vannak egymásra építve. Amíg a cselekmény lineáris, az összhatás asszimetrikus, olykor csapongó, nélkülözi a titkot, és a lazaságot. A bölcsek köve – ha van egyáltalán – talán itt van elrejtve Steve Jobs megformálását illetően: Egressy G. Tamás  játéka eleinte óvatos, sokat sejtető,  de úgy tűnik, hogy ravaszul már a következő jeleneteken és a pontos kivitelezésen jár az esze. Ettől egy kicsit felszínessé válik. Természetesen ősbemutatón ülök, érzem a hatalmas munkát, ami a produkció mögött rejlik, drukkolok neki.

/ Fotó: Balogh Roland

Személyi titkárnője, „munkabéli élettársa” Joanna Hoffmann (Fodor Boglárka) karaktere is alapjáraton stresszel, és láthatóan meg is akar felelni a rendezővel való jelenléte során, izgul, sokszor hadar, megakad a szövegben. Ugyanakkor ügyesen úgy csavarja a dolgot, hogy ez illeszkedjen a főnökének megfelelni akaró, de mégis irányító nő megformálásába.

Hitelesen hozza a szűz kurvát, fapicsát, aki ismeri a főszereplő minden gyengeségét, de ennek ellenére nem használja fel az ebben rejlő játék lehetőségeket – egyelőre.

A néhol foltos ábrázolás le fog tisztulni.  Fejér Máté vissza-visszatérő riportere viszont már az elejétől fogva a játékra fókuszál, sokszor már megjelenésével komikus atmoszférát teremt. Igaz neki könnyebb dolga van, ugyanazt a hangulatteremtő kíváncsi és idegesítő riportert hozza egész este, aki akkor a legundorítóbb, amikor kedves próbál lenni. A kezdeti bátortalanság után ő is merészebben lépdel már a színpadon, láthatóan tunningolja őt a kacaj a nézőtér felől és a reflektorfény.

A Vincze Erika alakította Chrisann Brennan, Steve Jobs lányának az anyja, akinek  kulcsfontosságú lehetne az Apple-alapító jellemének a megrajzolásában,  sokszor jelzésszerűen járja le a jeleneteket addig a pontig, amikor már lánya felnő, és önmaga is meg tudja keresni az apját. Elgurul a gyógyszer, és a színésznő hangja is magára talál. Kilép árnyékából, és kifejezetten magára vonja a figyelmet jelenlétével. A John Sculley-t alakító Gulyás Ádám a leginkább kiforrott jellem. Tisztában van a szerepével, és láthatóan magáévá tette a rendezői instrukciókat. Játéka pontos, alakítása bátor. Otthonosan járja be a terepet, a nézők közé ül, magabiztossága alapos felkészültséget mutat.

/ Fotó: Balogh Roland

3 fő részre tagolt az előadás, 3 évszámra – 1984, 1988, 1998. A részeket történetmesélés szövi eggyé, a padlóra vetitett valós eseményeket ismerhetjük meg a Rolling Stones zenéje (Paint it black) kíséretében. A jelenetek visszatérő keretét Steve Jobs és környezetének az aktuális bemutatóra való készülődés apropója adja. Sokunknak ismerősek ezek a szeánszok.  Az előadás elgondolkodtatott. Steve Jobs  a zártkörű rendszerével és a pillanat uralásával prófétai módon meglátja, hogy mi a jövő.

Habár dramaturgiailag következetesen jutunk el 1998-ig, hiányolom személyiségének megformálásából a mélységet és az ok-okozati összefüggések értelmezhető láncolatát.

Azt például, hogy hitelesen megmutassa a lányával való kapcsolatát, akiről bebizonyosodik, hogy kilencvenvalahány százalékban tényleg ő az apa az apasági vizsgálat alapján, hogy feltárja, mi rejtőzik a bosszúvágyó és sohasem felejtő karakter maszkja alatt. A rendezés távolságtartóan megelégszik a felszínes következtetésekkel, sejtelmes utalásokkal, és nem választ oldalt, nem sulykolja belém, hogy mi a jó és a rossz, ezt a közönségre bízza. Ha a rendező szándéka ez volt, akkor a küldetés végrehajtottnak tekinthető.

Az előadásnak, ennek a szünet nélküli 1 óra 40 percnek hirtelen lett vége. Néztem volna még. Abban reménykedtem, hogy eljutunk majd egészen Steve Jobs haláláig. A történet és a remekül megírt darab rengeteg lehetőséget hordoz magában. Habár a makacs, öncélú Steve Jobs személyisége seszinű, mégis elbűvöl az a szimmetria, amelynek tengelyén az előadás létrejött. A színpad szabad használata, a nézőtérbe való beülés, a közönség bevonása nem teremti meg magától a közösséget és az intim atmoszférát.

Ez az előadás sokkal többet lesz képes kihozni magából, amiután beérnek és letisztulnak a kapcsolati szálak, rendszerek, motivációs faktorok a szereplők fejében. Használható, friss alapanyag áll a rendező konyhájának főzőpultján, kiváló receptet is írt hozzá,  bátran fűszerezzen, tegye magáévá a rotyogó ételt! Inspiratív, és becsületre méltó, hogy egy ilyen nagy fejszébe vágta a fejszéjét Egressy G. Tamás. Reped, málik az a fa, de még nem hull ketté.

Steve Jobs: Egressy G. Tamás

Joanna Hoffman: Fodor Boglárka

Steve Wozniak: Bárány Gergely

John Sculley: Gulyás Ádám

Chrisann Brennan: Vincze Erika

Andy Hertzfeld: Kocsis Fülöp Soma

Joel Pforzheimer: Fejér Máté

Aaron Sorkin forgatókönyve alapján írta és rendezte: Egressy G. Tamás

Rendezőasszisztens: Linke Dorottya,  Müller Claudia

Látvány: Galkó Janka

Hang-Fény: Ágoston András

Színpadtechnikai konzultáns: Budai Géza

Ősbemutató: 2017 október 24.

Játszóhely: Bethlen Téri Színház