Van, ahol extra tejért pluszköltséget számolnak fel, de Austin Simms, a CUPS kávézó tulaja olyan ötlettel állt elő további bevételek kapcsán, amivel talán mindenki egyetért.

Ha már dolgoztál vendéglátásban vagy bármilyen kereskedelmi cégnél, ahol vásárlókkal kerültél kapcsolatba, tudod, hogy néhány ember viselkedése igen kifogásolható: elfelejtik, hogy a pult mögött álló is ugyanolyan ember, mint az, aki előtte áll.

De ha nem dolgoztál még e területen, akkor is tudod, hogy a kérem és a köszönöm gyakran marad kimondatlanul a vásárlók által.

És valljuk be, hogy ha nem elég a sz_r fizetés, hogy felmondásra sarkalljon, a goromba és követelőző vásárlók magatartása mindenképpen elősegíti azt.

Ez az oka annak, hogy egy kávézó a Virginia-i Roanoke-ban eldöntötte tavaly, hogy pluszköltséget állapít meg, ha a vendégek nem udvariasak.

Austin Simms, a CUPS tulaja az alábbiak szerint határozta meg a táblájukon az árakat:

Egy eszpresszót: 5 dollár.

Egy eszpresszót, kérem: 3 dollár.

Hello, szeretnék egy eszpresszót, kérem: 1, 75 dollár.

Tehát ha emberként viselkedik valaki, és emberi nyelven beszél, akkor emberi áron kap kávét.

Reni9Ps 1Online is posztolták ezt az árlistát, azonban nem a tulajdonosok, hanem néhány vendég által, és hamar vírusként terjedt a világhálón.

Azért döntöttem így, mert szükségességét érzem minden igazságtalanság megoldásának, ami a világon történik, kezdve ezzel a projekttel, ahol pluszköltséget számolunk fel azoknak az embereknek, akiknek nincs ideje egy hellot mondani, és realizálni, hogy mi is emberek vagyunk a pult mögött

– mondta a WBDJ-nek.

Austin Simms szerint működik a rendszer, és sokaknak eszébe jut, hogy a CUPS kávézójában dolgozók is emberek, és csak a munkájukat végzik

– tette hozzá.

A közösségi hálón is pozitívan fogadták. Itt egy Facebook-felhasználó bejegyzése:

Jó neki [Austin Simmsnek]. Az embereknek el kellene kezdeni használni az ő módszerüket. Elfelejtették [vendégek], hogy akkor kapják meg, amit szeretnének, ha az ő [CUPS kávézóét] módszerüket alkalmazod.

Egy másik felhasználó javaslattal is előállt:

És 10 dollár legyen egy csésze kávé, ha telefonálás közben rendelsz.

Zseniális ötlet! Döntse el mindenki magam, valóban hatásos és szükséges módszer, amelyet a CUPS tulaja, Austin Simms megvalósított, és az üzletükben működik! Nektek mi a véleményetek? Írjátok meg egy kommentben alul!

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.