Egy konzervatív képviselő egy új törvényjavaslatot nyújtott be a testképzavar növekvő eseteinek leküzdésére – de vajon elegendő-e a változáshoz, ha a mentális egészségügyi szolgáltatások továbbra is alulfinanszírozottak?

Jelezni kellene, ha az ábrázolt testek nem valódiak

Egy brit konzervatív képviselő most olyan új jogszabály elfogadását szorgalmazza, amely előírná, hogy az influencereknek logót kell feltüntetniük minden olyan képen, amelyeket digitálisan módosítottak. Dr. Luke Evans, a háziorvosból lett konzervatív parlamenti képviselő szerdán bemutatta a testképről szóló törvényjavaslatot a parlamentben. A javasolt jogszabály értelmében mindenkinek, aki fizetést kap a közösségi médiában való közzétételért, őszintének és nyitottnak kellene lennie arról, hogy a képein megjelenő test szerkesztve volt, írja a Dazeddigital.

A szerkesztett reklámképek nem tükrözik a valóságot, és segítenek fenntartani egy eltorzult képet megjelenésünkről, ami valós következményekkel jár a testbizalom-problémákkal küzdő emberek számára, amit első kézből láttam háziorvosként

– áll Dr. Evans honlapján egy közleményben.

A törvényjavaslat szerint a hirdetőknek, műsorszolgáltatóknak és a kiadóknak kötelező lenne figyelmeztetést tegyenek olyan tartalmakra, amin egy emberi test vagy testrész digitálisan módosítva lett kereskedelmi célból. Ez a figyelmeztetés az Egyesült Királyság kereskedelmi televízióiban látható, termékmegjelenítést jelző „P” szimbólumhoz.

A hírt üdvözölte a Beat evészavarokkal foglalkozó jótékonysági szervezet. Tom Quinn, a Beat külügyi igazgatója a Dazednek nyilatkozva azt mondta, hogy nagyszerű látni, ahogy Dr. Evans felhívja a figyelmet az irreális testideálokra a közösségi médiában. „Reméljük, hogy ennek a törvényjavaslatnak a bevezetése elősegíti, hogy a közösségi médiát átláthatóbbá tegyük, és csökkenjen a nyomás a tökéletes test elérésére” – mondja.

Az evészavarok kiváltó oka nem a közösségi média, és sok szakértő úgy véli, hogy az online közösségek valóban hasznosak lehetnek a felépülő emberek számára. A digitálisan módosított képek azonban elősegíthetik a testdiszmorfiás zavart, különösen mivel az ilyen típusú képek arra késztethetik az embereket – tudatosan vagy tudat alatt –, hogy olyan testeket akarjanak elérni, amelyek eleve nem is valódiak.

Jó kezdeményezés, de a testképzavarok ellen leginkább finanszírozással lehet harcolni

A kutatások ezt kétségtelenül igazolják: a Royal Society for Public Health 2017-ben arról számolt be, hogy a közösségi médiát erősen használó fiatalok nagyobb valószínűséggel számolnak be rossz mentális egészségről, míg a Girlguiding 2020-ban közzétett felmérése szerint a lányok 54 százaléka látott olyan online hirdetéseket, amelyek nyomást gyakoroltak rájuk, hogy másképp nézzenek ki.

Bár valakinél nem alakul ki étkezési zavar pusztán attól, hogy egy szerkesztett képet lát az interneten, tudjuk, hogy az online irreális testképeknek való kitettség ronthatja az önbecsülést, és további szorongást okozhat a testével kapcsolatban azoknak, akik jelenleg rosszul vannak

– magyarázza Quinn.

A Beat kiemelte, hogy bár ez egy nagyszabású probléma, és Dr. Evansnak igaza van, amikor felhívja rá a parlament figyelmét, azonban az is tény, hogy Dr. Evans pártja történelmileg káros volt az étkezési zavarokkal küzdő emberek számára. 2018-ra a konzervatívok 6000 mentálhigiénés ápolói szerepet szüntettek meg. 

2020-ban a Royal College of Psychiatrists megállapította, hogy azok, akik súlyos mentális betegségben szenvednek, beleértve az étkezési zavarokat is, akár két évig is vártak a kezelésre. Legutóbb 2021-ben azt tapasztalták, hogy rekordszintet ért el az evészavar kezelésre váró gyermekek és fiatalok száma. Végső soron ez annak a tünete, hogy az NHS mentális egészségügyi szolgálatai krónikus alulfinanszírozottsággal néznek szembe.

Sürgetnénk a kormányt, hogy fektessenek be az evészavarokkal kapcsolatos szolgáltatásokba és a személyzetbe, hogy minőségi kezelés álljon rendelkezésre minden étkezési zavarral küzdő személy számára

– állította Quinn.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

meghalt-karsai-daniel-halalanak-oka

Szívszorító: Meghalt Karsai Dániel

Egy ország rendült meg. Negyvenhét éves korában elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogász. Halálának hírét szombaton este testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán. Karsai Dániel majdnem

idojaras elorejelzes 2024 aprilis sarkvideki hideg

Érkezik az év hidegfrontja, hó is eshet

Sarkvidéki hideg zúdul az afrikai melegre, jövő hétfőről keddre helyenként 25 fokot zuhanhat a hőmérséklet, és komoly viharok alakulhatnak ki, a hegyekben havazás sem kizárt.

nyugdijkorhatar 2024 nyugdij nyugdijas nyugdij utalas 2024

Tényleg csak 70 évesen mehetünk nyugdíjba? Itt a nyugdíjszakártő válasza

A világ egyik nagy vagyonkezelő cége arra figyelmeztette a munkavállalókat, hogy ne számítsanak arra, hogy kényelmesen nyugdíjba tudnak vonulni a hatvanas éveikben, hanem meg kell emelni a nyugdíjkorhatárt akár 70 évre, mert az emberek sokkal tovább élnek, mint korábban, és kevesebb fiatal kép be a munkaerőpiacra.