Egyre több olyan weblap létezik, ahonnan ingyenesen (és legálisan) lehet letölteni magyar nyelvű könyveket. Bár ezeket már most is sokan használják, a lehetőség még nem jutott el mindenkihez. Kerekes Pál és Kiszl Péter, az ELTE információ- és könyvtártudományi tanszékeinek oktatói ezért összegyűjtötték, hogy milyen fórumokon tudnak a magyarok szabadon könyvekhez hozzáférni. Kutatásaik eredményét a Magyar irodalom @ világhálóncímű kötetükben tették közzé, amit ezen a linken bárki ingyenesen elolvashat.

A magyar irodalom digitalizálása egy viszonylag friss dolog, körülbelül huszonöt éve merült fel először, hogy a kulturális örökség megőrzése és átörökítése érdekében nem ártana feltenni az internetre a legfontosabb szövegeinket. A világ azóta nagyot fordult. Mint a kötet előszavából is kiderül, húsz évvel ezelőtt, 1998 tavaszán még csak 3,5 ezer webhely volt bejegyezve a „.hu” felső szintű közdomén alatt, míg ma csaknem 730 ezer domént tartanak nyilván.

Ráadásul mostanra már a magyar lakosság nagy része, kb. 70%-a rendszeresen használ internetet. 

Ez a kötet elsősorban az ingyenesen elérhető magyar nyelvű irodalmi szöveggyűjteményekre koncentrál. A szerzők olyan honlapokat szedtek össze, ahonnan törvényesen lehet szövegrészleteket, cikkeket, műfordításokat, illetve teljes könyveket letölteni.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A klasszikus magyar szépirodalom jó része elérhető ingyenesen, valamint jelentős számú kortárs magyar irodalom is található szabad adatbázisokban, szerzői portálokon[/perfectpullquote]

– írják, de azért hozzáteszik azt is, hogy eddig még a magyar kulturális örökségnek csak töredékét sikerült digitalizálni.

E-könyv – infúzió a szépirodalomnak – Vélemény / ContextUs

Nehéz helyzetben van a Z generáció, vagyis az a korosztály, amely már „igazi digitális bennszülöttként” nőtt fel (vagy épp folyamatban van), és leginkább a közösségi média irányítja az életét. Hozzászokott a háromsoros posztokhoz, a képek és videók által megosztott hírekhez, a szépirodalmat és művészetet elnyomó, de legalábbis háttérbe szorító, rövid, sokszor semmitmondó tartalmakhoz.

Néhány oldal, ahol szabadon hozzáférhetők könyvek: 

MEK

Elsődleges célja, hogy számítógépes formátumban összegyűjtse, és az interneten elérhetővé tegye azokat az elsősorban magyar nyelvű szak- és szépirodalmi műveket, amelyek a mindennapi munkához, tanuláshoz, művelődéshez szükségesek. 2018 áprilisában az állomány 17 653 művet tartalmaz.

DIA 

A Digitális Irodalmi Akadémia egyedülálló a világon, mert tagjai szerzőik jogi védelem alatt álló, teljes életművüket teszik közzé az interneten, a nagyközönség számára szabad hozzáférést biztosítva a digitalizált szövegekhez. A szerzői jogdíjat kormányzati támogatásból fedezik.Az adatbázisban 2018 áprilisában több mint 420 000 oldalnyi szöveg olvasható és kereshető. A honlap éves látogatottsága 650 000 – 680 000 körül jár. 

Hungaricana 

Ez a rendszer szolgálja a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által támogatott közgyűjteményi digitalizálások eredményeinek közreadását. A Könyv- és dokumentumtár 2018 tavaszára már több mint 10 millió digitalizált oldalt tartalmazott.

Digitális Tankönyvtár

Célja a minőségi, magyar tudományos színvonalat képviselő tartalmak elérhetővé tétele. főként szakirodalmi műveket tartalmaz (2018 áprilisában közel 4000 könyvet és 6000 folyóiratot), néhány kötet megtalálható a portálon a Régi Magyar Költők Tárából is. 

MaNDA 

A magyarországi múzeumok, könyvtárak, levéltárak, magángyűjtemények, civil szervezetek, kulturális- és oktatási profilú intézmények digitalizált kulturális javait egy közös felületen publikáló, nyilvános online gyűjtemény. Az adatbázisnak célja a digitalizált értékek gyűjtése, rendszerezése, és a szerzői jog keretei között a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétele

ArchívNet

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet, amely nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni

Arcanum Kézikönyvtár 

Az Arcanum a nagy magyar könyvészeti vállalkozások eredetileg CD-ROM-ra vagy DVD-re készült verzióinak átalakított, újraszerkesztett online gyűjteménye. Magyar lexikonok, szótárak, enciklopédiák kereshető változatai érhetők el a honlapon. Várostörténet, családtörténet, néprajzi gyűjteményes munkák sorakoznak a digitális polcokon, de jelentős szépirodalmi anyag is olvasható.

Képregény múzeum blog 

Régi magyar, magyarul megjelent, magyar vonatkozású és egyéb képregények lelőhelye. 

Idlesmugindigobunting Size Restricted
Most Már Te Is Ilyen Boldog Lehetsz, Hogy Megtudtad, Honnan Tölthetsz Le Ingyen És Legálisan Könyveket / Forrás: Giphy

További lehetőségek

Magyar irodalom @ világhálón szerzői a művek digitalizálásával foglalkozó intézmények honlapjai mellett  ajánlanak számos más forrást is. Például bizonyos e-könyv áruházak (iTunes, Kobo, Smashwords, Multimédiaplaza, Book&Walk, Adamobooks, Publioboox)  oldalait, ahol olykor időlegesen ingyenesen hozzáférhetővé tesznek egy-egy művet. De szó esik a kötetben Google Play könyváruházáról, a Google Booksról vagy a Scribdről, valamint a jelentősebb magyar szerzői oldalakról, szövegmúzeumokról és szöveggyűjteményekről is. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.