Egy új kutatás szerint az alapvető mérőszámként használt engagement rate ezidáig soha nem volt ilyan alacsony, írja a Dazeddigital.

Az InfluencerDB cég adatai szerint az Instagram túlzsúfolttá vált a szponzorált tartalmaktól, és a felhasználók nem elégedettek. A Mobile Marketer oldalon jelent meg a tanulmány, amely a követői aktivitást mérte a követők és lájkok, illetve a képenkénti átlagos kedvelésszám és a követők számának arányával.

Influenszer Influenszerek Instagram Instagram Influenszer Engagement Rate
A Kedvelésarány Zuhanása Nem Feltétlen Jelenti Az Influenszerek Korának Végét, De Mindenképp Arra Utal, Hogy Az Iparnak Fejlődésre, Átalakulásra Van Szüksége. / Fotó: Inc42

Úgy tűnik, a felhasználók megunták a szponzorációt, és most ritkábban nyomnak a lájk-gombra, mint valaha. A legfontosabbnak tartott mérőszám, az engagement rate a szponzorált tartalmaknál 2,4 százalékra esett. Ez a szám 2016-ban még 4 százalék volt.

A kutatás alapján az alacsonyabb követőszámmal rendelkező influenszereket kevésbé érinti a probléma. Azok, akik 10 ezer követőnél többet tudhatnak maguknak, átlag 3,6 százalékos engagement rátával rendelkeznek, az 5 és 10 ezer közötti rajongótáboros influenszereknél ez a szám 6,3 százalék, míg azok, akik követőszáma ezer és ötezer közé esik, 8,8 százalékot produkáltak. Ez arra utal, hogy a kisebb táborral rendelkező influenszerek lojálisabb rajongókat vonzanak be maguknak. Azonban, ha hihetünk ennek a tanulmánynak, a ráta ezeknél a felhasználóknál is leesik majd, ahogy nagyobbá nőnek.

Joe Nicchi, aki bevezette az antiinfluenszer fogalmát

Joe Nicchi színészként dolgozik Los Angelesben, de bevétele nem elég, hogy eltartsa a családját. Kiegészítésként egy három ízt (csokoládé, vanília, csokoládé-vanília) áruló fagylaltos bódét vezet, amelynek dizájnja vonzza a sztár influenszereket, sőt, néhány televíziós személyiséget is. A probléma, hogy ezek az emberek általában nem akarják kifizetni a 4 dollárt, mivel a fotó, amit készítenek, szerintük sokkal többet hoz a konyhára.

A kedvelésarány zuhanása nem feltétlen jelenti az influenszerek korának végét. De mindenképp arra utal, hogy az iparnak fejlődésre, átalakulásra van szüksége.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.