Ugyan leginkább budapesti programajánlókat osztunk meg veletek, azonban a Rómer Ház megérdemli a figyelmet, hiszen számos nívós koncerttel szolgál hétről hétre. Sőt, képzőművészeti kiállításokat és színházi előadásokat is szerveznek, valamint mozizni is van lehetőség. Ezúttal a népszerű Brains zenekart látják vendégül, két napra is.

Talán senkinek sem kell bemutatni a zenekar, de tegyünk egy próbát, nézzünk egy rövid életrajzot!

A Brains Magyarország legsikeresebb elektronikus zenét játszó koncertzenekara: a rendkívül sikeres nagyszínpados fesztiválfellépések és az országszerte telt házas klubkoncertjeik mellett 2012/13 telén négy hónap alatt kétszer töltötték meg rajongóikkal a patináns nevű Petőfi Csarnok nagytermét.

Ám a csapat története mégsem tekinthető hagyományos sikersztorinak: a banda számtalan tagcserén és stílusváltáson esett át 1994-es alakulása óta. Az első években még hardcore-ban utaztak, aztán áteveztek a funk rockra, és egy ponton még fúvósok is voltak a csapatban. A hőskorszak lenyomatát három lemez, a ’97-es Színek, a ’98-as Semmi komoly és a 2001-es Dunakanyar rasztabanditái őrzi.

Tavalyi koncertjük a Rómer Ház falai között:

A 2006-os Humanual lemez már az „újkori” Brains-t idézi, ekkor csatlakozott ugyanis a zenekarhoz MC Columbo, és vele készült el a következő, Top Shotta című 2008-as album is. Ez egy olyan stíluskavalkádot hozott – drum and bass, hip-hop, rock, ragga –, amely élőben rendkívül hatásosan szólal meg, és aminek köszönhetően a Brains az ország egyik legizgalmasabb koncertzenekarává nőtte ki magát.

2010-ben egy újabb tagcsere után a zenekarba bekerült a Másfélből ismert Ujj Zoli dobos és Lukács Levi billentyűs, és ez az ötös készítette el végül a minden korábbinál direktebb, partizósabb és eklektikusabb hangzású nagylemezét, a Refresh The Style-t. Az album és az azt követő kétéves intenzív turnézás meghozta az eredményét: a korongról négy dalt játszottak kiemelt rotációban a hazai rádiók, a Brains pedig megkerülhetetlen tényező lett a hazai koncertpiacon. 2012 tavaszán a szakma Fonogram-díjra jelölte a Refresh the style-t “a legjobb hazai elektronikuszenei album” kategóriájában.

Maga a helyszín, a Rómer Ház szünetelt egy kis ideig, azonban újra feltámadt hamvaiból. 

Újra élettel telt meg a Rómer Ház, ami egy hosszú évek óta tartó hiányt pótol a városban.

– írják a Facebook-oldalukon a tulajdonosok.

Játszott itt már az Ivan and the Parazol, a fish!, a USEME, de tulajdonképpen az összes magyar könnyűzenei szcénán belül tevékenykedő zenekar. Valóban hiánypótló hely Győr életében, és üde színfoltja is.

Rómer Ház
/ Fotó: A Rómer Ház hivatalos Facebook-oldala. | A stáb az Akvárium Klubban vette át a Cseh Tamás Program nyerteseinek szóló díját.

Győr új ifjúsági közösségi tere a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum tagintézményei:

RómerKvelle / Koncertek, DJ-k

Elérhetőség: romerkvelle@gmail.com

Import Impró Társulat

Improvizációs színház

Elérhetőség: szervezes@imime.hu

RÉV Színházi és Nevelési Társualt

TIE (Theater In Education)

Elérhetőség: revszinhaz.hu

I love Mozi

Elérhetőség: ajlavmozi@gmail.com

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2016. december 9-10.

Helyszín: Rómer Ház, Győr

Jegyár: Elővételben: 1. 800 HUF – Normál: 2. 200 HUF 

Jegyfoglalás: ITT

Képek forrása: Az esemény hivatalos Facebook-oldala.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.