Isobel O’Hare törli a sűrű sajnálkozást a bántalmazók bocsánatkérő nyilatkozataiból, hogy megszólaltassa az áldozatokat.

Lassan már követhetetlenné válnak azok a néhol virágnyelvű, semmitmondó bocsánatkérések, amelyeket a tetteiket elismerő hollywoodi álomgyár zaklatói tesznek közzé. 

Míg Harvey Weinstein a ’60-as, ’70-es évek szexuális felvilágosodásáról beszélt és (félre)idézte Jay-Z-t, Kevin Spacey a homoszexualitást és a pedofíliát keverte össze, tettei igazolásaként homoszexuálisnak vallva magát. Bill O’Reilly azt szeretné, ha a New York Times a gyerekeire is gondolna. Louis C.K. pedig megállhatott volna az ez mind igaz kijelentésénél, de ehelyett hosszas önfényezésbe bocsátkozott arról, hogy a nők mennyire szeretik a nemi szervét.

“a long and lucky career” – Another erasure of Louis CK’s statement. #poetry #erasure #erasurepoetry #blackout #louisck #metoo

Isobel (@isobelohare) által megosztott bejegyzés,

Szerencsére Isobel O’Hare költő megjavítja ezeket a bocsánatkéréseket, kihúzva a fölösleges magyarázkodást, hogy erős üzenetet hordozó szövegtörléses verseket kreáljon belőle. C.K. bocsánatkéréséből például így lett my dick / wielded / power irresponsibly, vagy egy másik verzióban my dick / has / given me / a / long and lucky career. 

Kevin Spacey kínos tweetjéből így lesz egyszerűen there are stories out there about me that have been fueled by my own behavior.

Jeremy Piven közleménye egy kérdéssé redukálódik, amely nem igényel választ: are women real?

“are women real” – A second blackout poem of Jeremy Piven’s statement. #poetry #erasure #erasurepoetry #blackout #jeremypiven #metoo

Isobel (@isobelohare) által megosztott bejegyzés,

O’Hare verseinek bátorsága azt is felfedi, ami hiányzott ezekből a bocsánatkérésekből. Sokszor a vádolt férfiak alkudozással, kiegyezéssel, vagy titoktartási záradékkal próbálták elhallgattatni áldozataikat. Az ezekről szóló elismeréseket érdemes lenne megtartani, de eddig egyet sem jelentettek meg.

A költő így nyilatkozik verseiről a Mashable-nek:

Szeretném, ha látnák az emberek, hogy ezek a nyilatkozatok valójában mit közvetítenek. A férfiak egy olyan nárcizmusát, amely folytonos figyelmet, dicsfényt és elnézést igényel 

 – a formaválasztást pedig a következővel indokolja:

Remélem, maga a szövegtörléses forma felhívja a figyelmet arra, hogy ezek a férfiak így törölték el az áldozatuk hangját is

– néhányan szándékosan, jogi eszközökkel élve tették ezt, éveken keresztül.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.