Nem titkolják már.
Istenes Bence és Csobot Adél kapcsolata sok fordulaton van már túl, de egymás kezét sosem engedték el. Most is új szakaszba lépett a közös életük, hiszen leköltöztek a Balatonra, álomotthonukba. Ez sok mindent megváltoztatott, de szerencsére a pozitív értelemben.
A költözés persze nem ment simán. A tervek szerint augusztusban költöztek volna be, de akkorra nem készült el teljesen a 30 éves ingatlan renoválása. Most már viszont új, vidéki életüket élik, és nagyon élvezik.
“Nagyon szeretjük a vidéki életet, a legjobb döntés volt, hogy ide költöztünk. Élvezzük a természetet, a friss levegőt, kirándulunk, kutyát sétáltatunk. Mivel alapvetően intenzív életet élünk, nem hiányzik a belvárosi pezsgés” – mondta Istenes.
“De ha mégis, akkor feljövünk. A mai fejemmel már más élvez prioritást és máshogy kapcsolódom ki. Ahogy idősödőm, egyre tudatosabban bánok az idővel, és megpróbálom minden életszakaszból kihozni a maximumot. Adél jó partner ebben, egymást erősítve haladunk előre” – mesélte a Meglepetésnek Bence.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.