Ugyan Istenes Bence kissé háttérbe vonult, mióta lezárult műsorának legutóbbi évada, úgy néz ki, azóta sem unatkozik.

Istenes Bencét az utóbbi időben ritkábban volt látható a tévéképernyőn, utoljára a Tehetség első látásra című műsort vezette, mellette pedig az IstenEst podcastot gyártotta. 

A saját gyártású műsorának legutóbbi évada tavaly decemberben ért véget, akkor a videó leírásában ezt írta: “Köszi, hogy velünk voltatok, és néztetek minket a 4. évadban is! Boldog új évet mindenkinek! Most kicsit pihenünk, aztán jövünk újra, hogy kirángassunk Titeket a hétköznapokból.”

A műsorvezető most hosszú idő után hírt adott magáról közösségi oldalán, 24 óráig elérhető Instagram-történetében osztott meg egy fotót, bejelentve, hogy elhagyta az országot, szúrta kiBlikk.

A posztból annyi derül ki, hogy a műsorvezető Prágába utazott, és jól látható az is, hogy nem ül vele szemben senki, amiből feltételezhető, hogy egyedül kelt útnak. 

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet