Exotic Post Traumatic címmel kétarcú, érzelmileg hullámzó állapotot tükröző lemezt készített az Ivan and The Parazol. A népszerű csapat két éve nélkülözi betegséggel harcoló basszusgitárosát, miközben egyre biztatóbban építi nemzetközi karrierjét.

“Fontos volt, hogy már a lemez címével kifejezzük azt a kettősséget, ami bennünk van. Egyszerre mosolygós és szomorkodós az album” – mondta Vitáris Iván, a zenekar frontembere. A korong március 22-én jelenik meg a holland Butler Records gondozásában, a hazai bemutató május 3-án lesz az Akvárium Klubban.

Iatp 201819 Bwmetro Kredit Éder Krisztian
Ivan And The Parazol / Fotó: Éder Krisztián

A hatvanas-hetvenes évek rockzenei irányzatait a 21. századba átültető Ivan & The Parazol negyedik lemeze négy évvel követi a 2015-ben kiadott The All Right Nows című anyagot. Az ötfős felállás az alapító basszusgitáros, Tarnai János komoly betegsége miatt immár két éve négyfősre változott, a kialakult nehéz helyzetre az Exotic Post Traumatic nyitódala, a Nr. 1003 is reflektál.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Az anyagot még Janival kezdtük írni, Deli Somával vettük fel, a koncerteken pedig Springer Márton játszik velünk mint basszusgitáros. Ez megnehezítette a dolgokat, de meg is erősített bennünket[/perfectpullquote]

– jegyezte meg a dobos Simon Bálint.

Kitért arra, hogy bár egyre többet járnak külföldre, magyar zenekarként manapság is sokszor rájuk aggatják az egzotikus jelzőt Nyugat-Európában és Amerikában.

Ütős tiszteletadás az Ivan and the Parazoltól – – ContextUs

Miközben a Művészetek Palotája felé zötykölődtem, több kérdés is járt a fejemben az Ivan and the Parazol új projektje kapcsán, ami a legendássá vált Syrius leghíresebb lemezét, a The Devil’s Masquerade-t (Az ördög álarcosbálja) kívánta feldolgozni. Egyrészt azon tűnődtem, illik-e majd ez a zenei irány egy olyan bandához, akik tulajdonképpen saját bevallásuk szerint is az Illés-Omega szellemi/zenei örököseinek címére pályáznak?

“Megalakulásunk, 2010 óta egy olyan keverék adja az együttes hangját, amelyben a beat, a pszichedélia, a blues és a hardrock is markánsan jelen van az inspiráció szintjén. Az elmúlt években világszerte népszerű lett a retrós rockzenei vonal. Vannak zenekarok, amelyek a legendákat, például a Led Zeppelint egy az egyben hozzák. És úgy tűnik, ez mostanában még Grammy-díjat is ér. Holott ezek a produkciók szerintem nem szolgálják a rockzene, a gondolatiság, az üzenet előrehaladását” – hangsúlyozta Vitáris Iván.

Vitaris Ivan 444
Vitáris Iván / Kép: 444

Mint fogalmazott, a legutóbbi, The All Right Nows című lemez egy markánsan beates időszakot zárt le a Parazol történetében. “Azóta keményedett a zenénk, sokkal inkább mozdul a punk, a hardrock, a lebegősebb hangzás irányába”. A zenekar 2017 nyarán és tavaly év elején a híres Los Angeles-i stúdióban, az EastWestben, és egy kisebb másikban rögzítette a lemez anyagát. A producer az a Grammy-díjas Wil Anspach volt, aki mások mellett a Red Hot Chili Peppers és a Muse mellett is dolgozott hangmérnökként.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Jártunk Amerikában korábban, koncertjeink is voltak kint, ennek is köszönhető, hogy adódott ez a lehetőség. Másrészt mi is ki szerettük volna próbálni a legprofibb körülményeket. Wil korábban dolgozott ebben a stúdióban. Pontosan megértette, mit szeretnénk tőle[/perfectpullquote]

– mondta az énekes.

Ivan & The Parazol – Together (OFFICIAL SZIGET FESTIVAL 2014 ANTHEM)

The Official 2014 Sziget Festival Anthem is the song Together by Ivan & The Parazol, from their 2nd full length LP: Mode Bizarre. iTunes: http://smarturl.it/…

A friss anyagról a (Crystal Fighters énekese, Ellie Fletcher közreműködésével készült) Serial Killer már 2017-ben megjelent kislemezen. Három dalt és klipet (Nr. 1003, Changin’, When I Was 17) az elmúlt hónapokban tettek közzé. A lemezen hallható zenészek között van az ismert dzsessz szaxofonos, Aaron Leibowitz, Candace Coles vokalista, a hazai színtérről Sárkány Bertalan, a Mary Popkids perkása.

A When I Was 17 számos, David Bowie-ra hajazó szövegbeli utalást tartalmaz.

“Köszönet a szülőknek, hogy már 3-4 évesen hallhattam a Ziggy Stardust-lemezt. Bowie ékes példája annak, hogyan lehet folyamatosan újat és meghökkentőt alkotni kortól,  stílustól függetlenül, egészen a halálig bezárólag”.

A Deep Purple énekese mellett az Ivan and the Parazol, az AWS és Zorall is fellép Open Road Festen

Tájékoztatásunk szerint színpadra áll a harminc éves Tankcsapda, az EDDA Művek, az Ivan and the Parazol Karácsony Jánossal, Ganxsta Zolee és a Kartel, az AWS, a Zorall, valamint Ripoff Raskolnikov is. Rajtuk kívül több tribute banda – például az ACid/DC, a Led Zeppelin Session és a Hollywood Rose -, valamint blues formációk is fellépnek a fesztiválon.

Simon Bálint azt mondta, minden kis lépésnek örülnek, amely azt szolgálja, hogy előrehaladjanak a kinti ismertség felé. A független Butler Records elsősorban a cseh, a német és a Benelux piacon promotálja és terjeszti a Parazol-lemezt,

az új dalokat német és holland rádiók már játsszák.

Az Ivan and The Parazol áprilisban nyugat-európai klubturnéra indul. Játszanak Párizsban, Londonban és a legendás amszterdami Paradisóban is, de nyáron Moszkvában is. “Továbbra is készítünk magyar nyelvű dalokat. Az új lemez számai közül az egyik valószínűleg megjelenik magyarul is. Az EastWestben rögzítettük a Ringasd el magad című dalt, tisztelegve az LGT hetvenes évekbeli amerikai útja előtt. Los Angelesben az Amoeba lemezboltban ma is árulnak Loksi-lemezeket” – mondta Vitáris Iván.

The All Right Nows

Provided to YouTube by Believe SASThe All Right Nows · Ivan & the ParazolThe All Right Nows℗ Modernial RecordsReleased on: 2015-11-20Composer: Balint SimonArran…

Az együttesben még Balla Máté (gitár) és Beke István (billentyűs hangszerek) szerepel.

A zenekar eddig három stúdiólemezt készített: a Mama, Don’t You Recognize Ivan & The Parazol? 2012-ben, a Mode Bizarre 2014-ben, The All Right Nows 2015-ben jelent meg. Két daluk szerepelt a sikeres amerikai televíziós filmsorozatban, a ShamelessSzégyentelenekben, Together című számuk a 2014-es Sziget fesztivál “himnusza” volt.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.