Egy új, a Harry Potter-sorozattól teljesen független mesesorozattal jelentkezett kedden J. K. Rowling brit írónő, a The Ickabog című könyv első részlete máris elérhető az interneten, ahol ingyenesen lesz hozzáférhető az egész történet.

Részletekben közzéteszik a teljes művet

A 54 éves bestsellerszerző nemrégiben a koronavírus-járvány ellen vette fel a kesztyűt: több mint 400 millió forintnak megfelelő összeget adományozott. Sőt, elindította a Harry Potter at home digitális oktatóközpontot, hogy segítse a karanténban tanuló gyerekeket. Rowling emellett több mint tíz éve saját gyerekei számára, esti meseként fogalmazta meg az egyetlen más művéhez sem köthető, “az igazságról és a hatalommól való visszaéléséről” szóló, egy képzeletbeli országban játszódó tündérmesét, amelynek témái “időtlenek, és érvényesek lehetnek bármely korban, bármely országban”.

J K Rowling Harry Potter Uj Reszek Konyvek
J. K. Rowling, A Harry Potter-Könyvek Szerzője / Fotó: Getty Images

A gyerekkönyv első két fejezetét kedden délután publikálták egy külön e célra létrehozott internetes oldalon, ahol július 10-ig hétköznapokon részletekben a teljes művet közzéteszik, írja a CNN. Az írónő azt mondta, a történet közzétételével valami jót akart tenni a gyerekekkel a mostani “különös, nyugtalanító” időszakban, a tündérmese célja lehetővé tenni az “álmodozást” a kijárási korlátozások idején.

Az új történetekből származó bevételeket is járvány elleni harcra fordítja

Az újonnan publikált történet később nyomtatott és elektronikus formában is, több nyelven megjelenik. A majdani bevételből a járvány által leginkább sújtott közösségeket segítik.

No Title

We are pleased to announce @JK_Rowling’s story #TheIckabog is now available to read online for free at https://t.co/HJVrLd0KRI. . Each weekday, over the next seven weeks, a new instalment will be published. We hope you and your children will enjoy this original fairy tale! pic.twitter.com/ddIIWKfeHL

A kis olvasók számára Rowling képfestőversenyt hirdetett, az alkotásokkal a közösségi médiában lehet pályázni #TheIckabog címszó alatt, a legjobb rajzokat a nyomtatott könyvben teszik közzé illusztrációként.

J. K. Rowling színek szerint rendezi a könyveit a polcán

Mindenkinek nehéz a koronavírus-járvány okozta karantén. Persze vannak, akik luxusban töltik az izolációt – többé-kevésbé. Noha korábban már írtunk arról, hogyan kezelhetők a negatív érzelmek a karantén idején, de J. K. Rowlingnak, a Harry Potter-könyvek írójának szokása is hatásos. És Knapek Éva klinikai pszichológus is megerősítette, a napi rutin életmentő lehet.

J. K. Rowling főművét, a hétrészes Harry Potter-regényfolyamot 80 nyelvre fordították le és 500 millió példányban adták el a világon. Nemrég arról számoltunk be, hogy végre elárulta a brit írónő, milyen helyszíneken írta nagy sikerű könyvsorozatát.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.