Jakupcsek Gabriella véleményt mondott hazánk női műsorvezetőiről. Ördög Nórát említette meg többek közt.
Jakupcsek Gabriellára nem jellemző, hogy pályatársairól vagy műsorvezető kollégáiról beszéljen a nyilvánosság előtt, most viszont kivételesen véleményt formált, méghozzá nem is akárkiről: Ördög Nórát és Liptai Claudiát is megemlítette.
A Telex Most Jövök vendégeként beszélt a hazai televíziózásról. Elárult néhány kulisszatitkot egykori műsoráról, a Ridikülről is.

Kapcsolódó cikk

Voltak olyan hírességek, akiket hiába akart meghívni, nem lehettek a talk show vendégei: például Falusi Mariann is ilyen név volt. Ám nem ő volt az egyetlen sztár, akit megemlített név szerint, Ördög Nóráról is elmondta a véleményét.
Arról beszélt, neki az a hitvallása, hogy egy nő 40 éves korára teljesedik ki igazán az életében, viszont úgy látja, ennek nincs nyoma a televízióban. Szerinte kevés képviselője van ennek a korosztálynak a hazai piacon, úgy gondolja, Ördög Nórának résen kell lennie, arra vonatkozóan, meddig tartják a képernyőn.
“Szerintem nagyon okos, ő ezt tudja már. Ő már látja az én generációmat, és remélem, tanul is belőle. Látja, hogy mi milyen utat jártunk be, látja, hogy milyen típusú televíziózással volt dolgunk, milyen műfajokkal” – mondta,
Ezután említette meg Liptai Claudiát: hozzátette, nem szeret konkrét neveket mondani, de úgy véli, nekik ott a helyük a képernyőn.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.