Elektronikus zenei koncertre menni mindig elég lutri, mivel egy ilyen DJ-szettet rengeteg minden befolyásolhat, és nagyon nehéz megtalálni azt a stílust, amire éppen a közönségnek szüksége van. Eddig egyetlen DJ-ben sem kellett csalódnom, és ez az októberi Akvárium-fellépése után is így maradt: James Zabieláról van szó, aki amúgy is több szempontból kiemelkedik a többi lemezlovas közül.
A tech house és elektro house DJ-szettek nem arról híresek, hogy korán elkezdődnek – James Zabiela is éjfél előtt fél órával nyitott az Akvárium klub kistermében október 13-án, stílusosan pont pénteken. Éppen ezért tényleg nagyon jónak kell lennie egy szettnek ahhoz, hogy tényleg hajnalig bírja rajta az ember. Akadt már olyan John Digweed-buli, amin gyakorlatilag állva aludtam, de a műfaj jelenlegi, egyik legnagyobb nevében, Solomunban is sikerült már csalódni, méghozzá egy fesztivál keretein belül, ahol azért alapvetően adott a hangulat, így nehezebb lelombozni, mint egy külön koncerten.
James Zabielával ilyen problémám eddig egyszer sem volt, pedig itthon négyszer voltam már koncertjén, sőt, majdnem ötször, de sajnos a soltvadkerti BMW Fesztiválra végül nem érkezett meg (pedig nagyon készültünk, helyette hallgathattunk Shizukát, ami szintén jó volt, de azért nem egy Zabiela, na).
Minden egyes szettjével tartotta a szintet, egyik koncertje sem volt egyhangú, és mindig eltalálta, mi kell éppen a közönségnek.
Ez történt most az Akváriumban is.
A koncertre kicsit előbb, még Yvel & Tristan szettje előtt érkeztünk. Ahogy az előtérben álldogáltunk, kiszúrtam Zabielát, ahogy két szervezővel vág át a termen, és azonnal, mindenféle profizmust és újságírói büszkeséget félretéve odamentem hozzá, hogy legalább pár szót válthassunk, és képet készíthessünk. Mindenféle sztárallűr nélkül elbeszélgettünk vele, végtelenül kedves és türelmes volt, pedig valószínűleg nem volt túl fitt és kipihent; abból ítélve, hogy a következő héten négy országban is játszik, valószínűleg hozzánk is sűrű fellépések között érkezett. Idén még hat koncertet ad majd, többek között Hollandiába, Csehországba, Oroszországba, Indonéziába és haza, az Egyesült Királyságba is ellátogat.
A DJ ugyanis brit, a karrierje Southamptonból indult, és 2000-ben pörgött fel, amikor megnyerte a Muzik Magazine Bedroom Bedlam versenyét. A műfajban nagy öregnek számító Sasha (nem a veretős, hanem a másik) azonnal felfigyelt rá, és leigazolta Excession Records kiadójához. Szokták mondani, hogy Sasha lett Zabiela mentora, ami végül is igaz – neki köszönhetően indult be az a karrier, ami most már a legnagyobb house DJ-k közé sorolja a brit lemezlovast.
Aki Zabiela-koncertre megy, az igazán különleges előadásra vesz jegyet – ő ugyanis nem az a klasszikus DJ, aki a laptopja mögé bújva tolja végig az estét, és közben esetleg néha ki is néz a közönségre, de inkább a DJ-pult mögött felsorakozó haverjaival van elfoglalva.
Nekem ilyen szempontból Solomun volt hatalmas csalódás: az idei romániai Untold fesztiválon kifejezetten rossz szettet adott, és csak a sleppel volt elfoglalva, egyáltalán nem érzett rá a közönségre – pedig egy évvel korábban, a B My Lake fesztiválon az övé volt az egyik legjobb koncert a négy nap alatt. Zabiela-bulin ilyenbe nem lehet belefutni, mert ő az első perctől az utolsóig a közönségnek játszik, és szerencsére így volt ez pénteken az Akváriumban is.
Amit még a brit DJ-ről tudni kell, az az, hogy olyannyira nem az a laptopos DJ, hogy nem csak lejátssza a zenét, hanem csinálja is. Használ egy úgynevezett pad kontrollert, amellyel különböző effekteket és új dallamokat is belevisz a dalokba. Ha meg kellene fogalmaznom, hogy miért érdemes minden elektronikus zene-rajongónak életében legalább egyszer Zabiela-bulira mennie, az ez lenne: a brit DJ nemcsak berakja a zenét, de csinálja is. Olyan, mint egy vegyész, egy alkimista: a pad kontroller gombjaival úgy kotyvasztja össze a számokat a fülünk hallatára a különböző hanghozzávalókból.
Talán ezért volt a pénteki Akvárium-buli is annyira dinamikus és izgalmas. Bár nem voltunk túl sokan a teremben, kifejezetten kevesen sem, és legalább el lehetett férni. A közönség megőrült a zenéért, teljesen jogosan, és akárhányszor kicsit leült volna a hangulat, Zabiela mindig belehúzott valami pörgősebbet, vagy elkezdett élőben remixelni nekünk. Számomra mégis a legszimpatikusabb az volt, hogy szinte végig mosolygott – rajta látszik, hogy még így, 17 év után is élvezi, amit csinál, és tényleg 120 százalékot belead, még egy ilyen kétórás kis szösszenetbe is, mint amit most mi kaptunk belőle. Egy biztos: ha újra Magyarországra jön jövőre, mi ott leszünk, ötödszörre is az első sorban csápolva.
James Zabiela-koncert, 2017. 10. 13, Budapest, Akvárium
