„Volt egy kisebb sérülésem, ami nagyon durván elfertőződött” – mondta Járai Máté felesége, Járai Kira, akire még mindig vár egy varratszedés.

Járai Kíra nemrég érkezett vissza Thaiföldről, ahová azért utazott ki egy hónappal ezelőtt, hogy még jobban elmélyedhessen a thai box tudományában.

Eredetileg egy kisebb csapattal vágott neki az útnak, de végül külön vált tőlük, ugyanis mindig is szerette volna kipróbálni, milyen egyedül utazni.

A Reggeliben elmondta, hogy bár Thaiföld nem volt első látásra szerelem a számára, egyhónapos ott tartózkodása alatt nagyon megszerette a térséget, és a küzdősportban is sokat fejlődött, miközben bulizni is bőven maradt ideje – szemlézte a 24.hu. Az utolsó hét azonban nem úgy telt, ahogyan eltervezte.

“A végére egy kis kórházi cucc is befigyelt. Volt egy kisebb sérülésem, ami nagyon durván elfertőződött. Mindegy, amikor izzadsz, nagyon súrlódik sok minden ott. Tehát a ruha, meg minden” – mondta Járai Kíra.
“Igazából egy kis mikrosérülés is elég, hogy utána mondjuk esetleg egy bakteriális felülfertőződés történjen. Egy hétig minden nap kellett mennem kötözésre, meg fel kellett nyitni a sebet” – tette hozzá.

Kapcsolódó cikk

Járai Máté felesége megjegyezte, hogy jó kezekben volt, a térség legjobb és legdrágább kórházban kezelték. Bár a történtek miatt az utolsó héten már az edzések és a tengerparti programok is elmaradtak, Járai Kíra úgy érzi, ha nem is egy teljesen más emberként, de mindenképpen egy „fejlettebb Kíraként” tért haza Magyarországra.

Szeretné, ha egyszer a férje is elkísérné Thaiföldre, de ha esetleg nem jönne meg a kedve hozzá, egyedül is szívesen visszatér majd.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.