A 2021-es Survivor más lesz, mint a korábbi évadokban, Járai Máté és hét másik celeb küzd majd civil versenyzőkkel.

Járai Máté Instagram-oldalán jelentette be, túlélte a megmérettetést

A 2020-as Nyerő Páros harmadik helyezettjeként ismerhette meg az ország nagyobb része a Jászai Mari-díjas színészt és feleségét, Járai Kírát. Korábban feltűnt az RTL sikersorozatában, A mi kis falunkban, láthatták a nézők a Reggeli műsorvezetőjeként, idén ősszel pedig egy újabb oldalát mutatja be a Survivorben. 

A tavalyi évad a koronavírus-járvány miatt elhalasztásra került, azonban idén egy teljesen új koncepcióval indul a műsor, ugyanis TV-s közszereplők mérik össze erejüket civil polgárokkal. Április 21-én hozta nyilvánosságra a nyolc celebversenyzőt az RTL KlubJárai Máté mellett Filipánics Bálint a ValóVilág 10. évadának szereplője, Catherine Dederick énekes-dalszerző, a Feleségek luxuskivitelben vendégszereplője, Gáspár Evelin influenszer, Kabát Péter labdarúgó, a Nyerő Páros társműsorvezetője, Nagy Alexandra a Barátok közt színésznője, Sánta-Széphalmi Júlia a Konyhafőnök VIP és Nyerő páros szereplője, és Brindzik Zsolt a Házasodna a gazda 2019-es résztvevője száll majd szembe a most még ismeretlen játékosokkal Dominikán. A Media1 információi szerint, minden versenyző ugyanolyan bánásmódban részesül majd, nem lesz kivételezés. 

Survivor Celebjatekosok 2021
A 2021-Es Survivor Celebjátékosai / Fotó: Rtl Klub

Járai megosztotta követőivel, hogy visszatért Dominika szigetéről, túlélte a forgatást. Egyéb információt azonban csak az ősszel induló szériából tudhatunk meg. Az viszont biztos, hogy a színész felvette a Számkivetett szerepét, hiszen igen hosszú szakállat növesztett. 

A kommentszekcióban munkatársai és rajongói mellett, Járai Kíra is kifejezte büszkeségét és azt írja, reméli, férje is elhiszi magáról, milyen erős. 

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet