
„Egy heti kajámra elég a nyugdíjam” – Ennyi a nyugdíja Fekete Lászlónak
Fekete László neve összeforrt az erővel és kitartással. A 67 éves erősember, aki kilencszeres világbajnok, ma is kirobbanó formában van.
Jázmin Viktória modell-szépségkirálynő a Blikknek mesélt az emberrablás részleteiről, amit a 168 szemlézett.
Akkor lett nekem furcsa az egész dolog, amikor [azzal szembesültem, hogy] mindig volt valaki az oldalamon. Nem volt az, hogy szabadidőm lett volna. Mindig valaki követett, felügyelt engem
– idézte fel, majd hozzátette, két napja volt ott, amikor még mindig nem került sor a fotózásra, és a kollégái sem érkeztek meg.
Ha én most bedoblak téged az Ohridi-tóba, akkor minimum 20 évig senki nem fog téged se keresni, se találni
– mondta neki az állítólagos fotózást szervező férfi. Később Jázmin Viktória együtt vacsorázott a férfival és kedvesnek tűnő barátaival – a modell nem emlékszik, hogy ezután mi történt aznap este, és belegondolni sem mer, mi történhetett.
A szüleim segítettek és kimenekítettek. Több, mint egy napig egy biztonságos helyen voltam, és utána apukám értem jött az egyik testvéremmel.
Jázmin Viktória nem tett egyelőre feljelentést, pedig nemrég kapott a férfitól egy fenyegetést és tud róla, hogy más lányok is kaptak ilyen fenyegetéseket. Elmondja, hogy azonban tőle függetlenül is megindult már a nyomozás az ügyben.
Kapcsolódó cikk
Az áldozat azt mondja, az életét féltette.
Fekete László neve összeforrt az erővel és kitartással. A 67 éves erősember, aki kilencszeres világbajnok, ma is kirobbanó formában van.
Volt férje is megszólalt.
A Dancing with the Stars próbaterméből jelentkezett be több mint egy hónappal a műsor vége után Szabó Zsófi.
Bereczki Zoltán új zsűritagként csatlakozott az ítészek közé a Csináljuk a fesztivált! negyedik szériájában.
A Barátok közt egykori Berényi Timije, Pásztor Virág újabb izgalmas szerepben látható a Pokoli rokonok című sorozatban.
Most minden kiderült!
Lukács Mikire a szülésnél is számíthatott a párja, ugyanis végig mellette volt, amíg a 14 órás vajúdás tartott, valamint akkor is, amikor világra hozta az első közös gyermeküket.
Ennek sokan örülni fognak.
Lélekbúvár címen fut Freddie új koncertsorozata, amellyel a Rising Starban feltűnt, Petőfi-díjas énekes járja az országot.
A Csibész Boiz legfrissebb podcast adásában Schóbert Lara volt a vendég, aki nyíltan beszélt arról, hogy próbál kilépni szülei, Rubint Réka és Schóbert Norbert árnyékából, és saját lábán megállni a helyét.
Ez egy rohadék betegség! – Az ismert színésznő apja ugyanazzal a kórral küzd, mint Karsai Dániel.
Úgy tűnik, Orsi nem választ jól, ha a férfiakról van szó, ugyanis egyikük miatt a rendőrségen járt a minap.
Itt vannak a részletek!
Akár élete egyik legrosszabb napja is lehetett volna!
Elhunyt Dudás Miki édesapja.
Mi lesz most?
Opitz Barbi a Házasság első látásra, magát Mr. Szabinak hívató szereplőjével vacsorázott péntek este.
Rúzsa Magdi nosztalgiázott, három évvel ezelőtt születtek meg hármas ikrei.
Nagyon megviselték a történtek.
Hát ezt most jól benézte!
Na ha valamire, akkor erre nem számítottunk.
Könnyekkel küszködve nézzük.
Minden kiderült.
Nyitott egy új kapcsolatra, de…
Éket vert a szülei közé Berki Krisztián halála.
Különleges mérföldkőhöz értek Tóth Gabiék: két kutyussal bővült a családjuk.
Nincs könyörület, a pénzintézet betartatja a szabályokat akkor is, ha egy családot felőröl a gyász
Na ez nem semmi.
“Nekem ő mindenhogy csodás”
Ördög Nóráék nem akármilyen születésnapot ünnepeltek… A jeles alkalomról a csinos műsorvezető az Instagram-oldalán posztolt.