Ismétlés a színház atyja: Jean-Michel Ribes: Monológok, bilógok, trilógok

Hányszor lehet megnézni egy filmet anélkül, hogy unalmassá válna? Talán három, legfeljebb négy alkalommal. De mi a helyzet egy színházi darabbal? Mű és néző kombinációja válogatja, de úgy vélem, ezesetben a válasz: ahányszor csak akarjuk. Nekem ismét szerencsém volt megnézni a Jean-Michel Ribes: Monológok, bilógok, trilógok előadását, de az élmény olyan volt, mint először láttam volna!

A színház varázsa

Megvan az a tévképzet az emberekben, hogy ha egy darab alapja kész irodalmi szöveg, akkor nehéz eltérni tőle. Mit is lehetne – mit is merészelhetnek! – változtatni egy már kész művön, különösen akkor, ha már előadás is volt belőle? Nos, ha nem is konkrét átírást, de különbségeket mindenképpen felfedeztem a mostani Monológok, bilógok, trilógok előadásban az egy évvel ezelőttihez képest. Ez a színház varázsa! Ugyanaz a darab, a régi helyszínen, ráadásul a korábbi színészeivel minden alkalommal más és más élményt képes nyújtani, hiszen egy ember nem képes tökéletes pontossággal visszaadni korábbi produkcióját. Arra ott van a kamera!

PB270119
Jean-Michel Ribes: Monológok, trilógok, bilógok / RS9 / Fotó: Toldy Miklós

Parles-vous frances?

Jean-Michel Ribes a többi kortárs francia színházi íróhoz képest is különös jelenség. Darabjai nem végeznék a világirodalom kötelező között. Azonban tény, hogy képes egy olyan szemszögből látni és láttatni a világot, ahogyan csak keveseknek van mersze.

Ha Eugéne Ionesco és Örkény István halmaz volnának, ő lenne a keresztmetszetük.

Ő az az ember, akinek senki sem kérdezi a véleményét, mégis mindenki kíváncsi rá. Fekete humor, éleslátás, nyílt és tömör fogalmazásmód jellemzi. És ahogyan a Monológok, bilógok, trilógok már címében is jelzi, nem fél a nyelvi formabontástól sem.

PB270424
Jean-Michel Ribes: Monológok, trilógok, bilógok / RS9 / Fotó: Toldy Miklós

Egy ilyen nem mindennapi szerző művét nehéz visszaadni olvasásban, színpadon azonban különösen. Az, hogy a darab humora magyarul is nem csak érthető, de élvezhető is, Gulyás Adrienn fordításának köszönhető. Egy ilyen remek alappal már a rendezőnek, Cortés Sebastiannak is sokkal könnyebb dolga volt.

A megszelídített l’art pour l’art

A darab különös kis gyöngyszem. Egyszerre tűnik improvizációnak és gondosan megszerkesztettnek. Nincs egybefüggő történet, a jelenetek és helyszínek gyors váltásokban követik egymást.

A színészek azonban tartják az iramot, aktív jelenlétük pedig vetekedik a nagyszínházi produkciókéval.

Cortés Sebastiannak volt mondanivalója a Monológok…-kal. Ám ezt nem kőbe vésett monológokkal (bilógokkal, trilógokkal), hanem kreativitással tálalta a nézőknek.

PB270136
Jean-Michel Ribes: Monológok, trilógok, bilógok / RS9 / Fotó: Toldy Miklós

Egy olyan előadás esetében, ahol ennyi különböző szituáció, tér, idő és szereplő mozog mindenféle óvó keret nélkül, a darabban is alkalmazott módszeren kívül nem volt másjátható út, amit meg is tudott valósítani anélkül, hogy l’art pour l’art-ba csapott volna az előadás. Egy idomár tehetségével zabolázta meg az eredeti szöveget, tudva, mikor és mennyit kell engedni a pórázon, hogy a fogás ellenére fennmaradjon a szabadság illúziója.

A mesterhármas mozgása

A jó színész mindig esetben karakterben tud maradni – a vérbeli pedig akkor is, ha a szituációk, és velük a szerepek nagyjából öt percenként váltakoznak. Aki az egyik percben fiatal, élettől duzzadó szerelmes férfi volt, a következőben mogorva aggastyánként döcög át a színen. Bach Zsófia, Kathy Zsolt és Makray Gábor egyértelműen a vérbeli színészek közé tartoznak.

A megannyi különböző karakter közötti gyors váltás megterhelő és nagy koncentrációt igénylő feladat, ez az erő igénybevétel mégsem látszódott meg az előadásukon.

Láthatóan minden gond nélkül képesek voltak átváltani egyik személyiségről a másikra. Ez nem csupán az ő érdemük, elismerés illeti ezügyben Cortés Sebastiant is: a terek átrendezése közben kapott néhány pillanat elegendő időt nyújtott hozzá, hogy a színészek felkészüljenek a következő jelenetre.

PB270323
Jean-Michel Ribes: Monológok, trilógok, bilógok / RS9 / Fotó: Toldy Miklós

Az egyetlen, ami nem változott, a minimál dizájn díszlet. Szépnek szép egy műgonddal megtervezett színpad látványa, ám jelen esetben felesleges és értelmetlen is lett volna mindenfélével telezsúfolni a teret.

A sötétítés alatt sürgető, néma pakolászást, rendezgetést a gimnazista színjátszókörök előadásainak meghagyva kizárólag arra szorítkoztak, amire szükségük volt.

Természetesen a legalább 8-10 különböző helyszín miatt ezt, a minimális házi díszletet is mozgatni kellett, de akárcsak egy improvizációban, a terek a fényben, a nézők szeme előtt születtek meg. Ha változott is valami a korábbi előadáshoz képest, az legfeljebb a profizmus, amivel a színészek egymás között rendezgetve folyamatosan átalakították a darab világát.

Amit nem hallunk

Ha a képi részt a „minimális” szóval jellemezhetjük, akkor a hangok és a zene tekintetében az „elenyésző” volna a megfelelő használat. Ahogyan a való életben sem követi gregorián énekkar az embert, úgy ezekben a való életet imitáló szituációkban sem voltak felesleges zajok. A színpadot betöltő csend még realisztikusabbá tette az egyes jeleneteket. A kötelező hangeffekteteket Bach Zsófi fuvolája, néhány pet-palack zörgése és kismértékű lábdobogás szolgáltatta. Az egyetlen állandó hangforrás maga az ember volt, maga a szó, amivel szeretünk, gyűlölünk, megvetünk, átkozunk, imádkozunk – élünk.

Alkotók

Rendező: Cortés Sebastián

Produkciós menedzser: Babus Dóra, Kovács Brigitta

Fordította: Gulyás Adrienn

Szereplők

Bach Zsófia, Kathy Zsolt, Makray Gábor

A szerk. ajánlása

Címlapról

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból